A magyar iskola érték, nem költségvetési tétel - nagyinterjú Tamás Erzsébettel
Szusszanásnyi időt sem hagy az oktatási tárca a pedagógustársadalomnak, az iskoláknak a pihenésre. Egyre-másra változtat, törvényeket módosít, méretszorzót csökkent és hálózatot optimalizál. Önvédelmi reflexeink persze ilyenkor mindig bekapcsolnak, félünk, nehogy a magyar iskoláink rámenjenek a sok módosításra. Mindannyian érezzük, sok változás jön, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a javunkra tudjuk-e fordítani. Erről beszélgettünk Tamás Erzsébettel, a Magyar Szövetség oktatáspolitikai szakértőjével.
Nem túl jól kezdődött nekünk, felvidéki magyaroknak az új tanév, mert a minimális osztálylétszámokat, amiket az Oktatáspolitikai Műhely javasolt, a minisztérium mintha lesöpörte volna az asztalról. Damoklész kardja már régóta függ iskoláink felett, most megint azt érezzük, hogy bármikor lesújthat. Mit kezdünk ezzel a helyzettel?
Idén nyáron megismétlődött a tavalyi forgatókönyv: a minisztérium ismét számos törvénymódosítási javaslattal állt elő, amelyeket rendkívül rövid idő alatt kellett véleményeznünk. Sokatmondó, hogy a január 1-jén hatályba lépett új törvényen már néhány hónappal később rengeteg módosítást kellett végrehajtani. A gyakorlat ugyanis hamar megmutatta, hol vannak a jogszabály hiányosságai. Korábban már történt kísérlet arra, hogy a nemzetiségi iskolák számára is kötelezővé tegyék a minimális osztálylétszámokat. Akkor – meglehetősen határozott fellépésünknek köszönhetően – sikerült elérnünk, hogy a törvénybe bekerüljön a nemzetiségi iskolákra vonatkozó kivétel. A minimális és maximális osztálylétszámokat az oktatási törvény szabályozza. A minimális létszám eddig az alsó tagozaton 13, a felső tagozaton pedig 15 tanuló volt. A minisztérium – feltehetően az alapiskolai hálózat folyamatban lévő optimalizációjával összefüggésben – most megemelte ezeket a határokat: az alsó tagozaton 15, a felső tagozaton pedig 18 főre. Ráadásul eltörölték a ránk vonatkozó kivételt is.
Nem visszalépés ez az eredeti állapothoz képest, főleg most, amikor a demográfiai mutatók semmi jóval nem kecsegtetnek, a diáklétszám további csökkenése várható, és nem csak a magyar iskolákban?
A minisztérium azzal érvel, hogy továbbra is biztosít bizonyos engedményeket, ezek azonban már jóval bonyolultabbak és nehezebben értelmezhetők, illetve sok esetben az általuk megszabott számok szinte elérhetetlenek. Mi, a Magyar Szövetségben és az Oktatáspolitikai Műhelyben, tisztában vagyunk a jelenlegi helyzettel.
Mindig is azt mondtuk, hogy szükség van az iskolahálózat optimalizálására és szakmai körökben soha nem állítottuk, hogy bizonyos esetekben nem jöhet szóba iskolák összevonása. Ugyanakkor mindig hangsúlyoztuk, hogy az átalakítást úgy kell végrehajtani, hogy a gyermekeknek ne kelljen sokat utazniuk, vagyis a magyar tanítási nyelvű iskola a lehető legközelebb maradjon a magyar gyermekek lakóhelyéhez.
Az sem mindegy, hogy egy gyermek magyar nyelven is oktató vagy magyar tanítási nyelvű iskolába jár. A két intézménytípus között lényeges különbség van: a magyar tanítási nyelvű iskolákban – a nyelvi tantárgyak kivételével – valamennyi tantárgyat magyarul oktatják. A magyar nyelven is oktató iskolákban ezzel szemben a magyar nyelven és irodalmon kívül csupán 1-2 tantárgy oktatása folyik magyarul, a többi tantárgyat szlovák nyelven tanítják.
Merthogy a törvény, mintegy bújtatottan, felkínál egy olyan lehetőséget is, hogy a szlovák iskolában heti néhány órában magyarul is tanulhatnak a gyermekek. Engem ez erősen emlékeztet az alternatív oktatásra, amelynek a bevezetésére már volt kísérlet, és köszönjük, de ahogy akkor, most sem kérünk belőle.
Valóban, ez számunkra komoly veszélyt jelent. Őszintén szólva, magam is úgy látom, hogy a törvénymódosítási javaslatba bekerültek olyan rendelkezések, amelyeknek lehetséges következményei elsőre nem voltak egyértelműek. Sajnos a törvényben használt megfogalmazások sem egyértelműek. Az iskolákat egyes helyeken nemzetiségi tanítási nyelvű intézményekként, máshol a nemzetiség tanítási nyelvén vagy a nemzeti kisebbség nyelvén oktató intézményekként említik. Nincs világosan kimondva, hogy olyan nemzetiségi iskolákról van szó, amelyek nem csupán egy-két tantárgy keretében tanítják az adott nemzetiség nyelvét, hanem teljes egészében ezen a nyelven folyik bennük az oktatás. Ezért a megfogalmazást mindenképpen pontosítani és egyértelműsíteni kell. Amikor a törvénymódosítási javaslatokat kidolgoztuk és véleményeztük, az idő szűkössége miatt lehetelen volt ilyen jellegű változtatásokkal behatóbban foglalkozni, hiszen elsősorban a legfontosabb ügyekre kellett összpontosítanunk. Azt sem feltételeztük, hogy a törvény olyan rendelkezést tartalmazhat, amely később további nehézségeket okozhat. Mostanra azonban világossá vált, hogy ezeknek a látszólag „kis dolgoknak” is kiemelt figyelmet kell szentelnünk.
Milyen osztályétszámok lennének elfogadhatóak magyar iskoláink számára? Mennyire segítheti a kisiskolák megmaradását, ha egyesülnek például az óvodákkal?
Az alsó tagozatos iskoláink esetében az általunk is javasolt 12 fős létszám – vagyis a 15 fős minimum három fővel való csökkentése – reális és teljesíthető követelmény lehet, különösen akkor, ha az új tanterv szerinti ciklusokban, tehát az 1–3. és a 4–5. évfolyamban gondolkodunk. Ha ugyanis három évfolyamon összesen sincs 12 gyermek, akkor már valóban el kell gondolkodni azon, hogy az adott iskola hosszú távon működőképes-e. A 4–5. évfolyam esetében már összetettebb a helyzet, hiszen ekkor megjelenhetnek olyan szaktantárgyak, amelyek oktatásához megfelelő szakképesítésű pedagógusokat kell biztosítani. A legnagyobb fejtörést továbbra is a teljes évfolyamszerkezettel működő, alacsony létszámú iskolák okozhatják.
Meglátásom szerint a felső tagozaton nem minden régióban és nem minden iskolában biztosítható az osztályonkénti 15 fős létszám. Ennek egyik oka – és ez nem csupán a magyar iskolákat érintő probléma –, hogy különösen a szociálisan hátrányos helyzetű régiókban és a romák által lakott térségekben rendkívül magas a korai iskolaelhagyók aránya. Sok tanuló el sem jut a hetedik, nyolcadik vagy kilencedik évfolyamig. Előfordulhat tehát, hogy egy osztályban 18 gyermek kezdi meg tanulmányait, de közülük már csak 13 fejezi be az iskolát, vagy még annyi sem. Az előírt osztálylétszámok biztosítása nem kizárólag a magyar iskoláknak okoz nehézséget – ezt a minisztériumi egyeztetésen is hangsúlyoztam. Ennek ellenére az volt a benyomásom, mintha erről a kérdésről nem is kívántak volna érdemben tárgyalni. Bevallom, ez kissé meglepett, hiszen egy korábbi, miniszter úrral folytatott egyeztetésen teljes mértékben egyetértettünk vele abban, hogy a hároméves gyermekeket nem lehet óvodába utaztatni, ahogyan a hatéves kisiskolások rendszeres utaztatása sem volna elfogadható. Ezt az álláspontot hangsúlyozta az Oktatáspolitikai Műhely is. A létszámgondokkal küzdő intézményfenntartóknak azt javasoltuk, hogy az óvoda és az első oktatási ciklus szervezeti összekapcsolása megfelelő megoldást jelenthet. Ezért kértük, hogy a törvény több rendelkezésében is jelenjen meg az elérhetőség szempontja. Számunkra alapvető fontosságú, hogy az iskola a gyermekek lakóhelyéhez minél közelebb legyen.
Hogyha ez így marad, vagyis a törvénymódosítást így fogadják el, akkor mire számíthatunk? Jövő szeptemberben becsuknak egyes iskolák, vagy ez egy hosszabb folyamat?
Az iskolák bezárására nem kerül sor azonnal, a Tt. 321/2025. számú törvénye ugyanis átmeneti időszakot is biztosít: az intézményeknek három éven belül kell elérniük az előírt minimális létszámot. Egyelőre nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy pontosan hány iskolánk kerülhet veszélybe, de az már most kijelenthető, hogy nem kevés intézmény lehet érintett.
A paragrafusok sűrű tengerében valóban könnyű elveszni. Nem volna egyszerűbb, ha egy kimondottan kisebbségi oktatási törvény rendezné a magyar iskolák jogállását, lehetőségeit?
Mi nagyon szeretnénk, ha megszületne egy ilyen jogszabály, és ezt az egyeztetési eljárás során is szóvá tettük. Nagy szükség lenne már egy önálló törvényre, vagy legalább az oktatási törvény külön fejezetére, amely kizárólag a nemzetiségi oktatás kérdéseivel foglalkozik. Felvetésünkre azt a választ kaptuk, hogy erre a későbbiekben sor kerülhet, a minisztériumban már dolgoznak valamiféle koncepción. Bár az iskolát a fenntartó megkerülésével nem zárhatják be, a finanszírozás csökkentésével ellehetetleníthetik a működését, és ezzel kényszerhelyzetbe hozhatják a fenntartót.
Amint már említettem, ez elsősorban, illetve leginkább a teljes évfolyamszerkezettel működő, alacsony létszámú iskolákat érintheti, mivel ezeknek az intézményeknek magasabbak a működési költségeik. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kisiskoláink nyugodtak maradhatnak. Egyelőre azt sem tudjuk, hogyan alakul a méretszorzó. Erről a miniszter urat is megkérdeztük, de nem tudott egyértelmű választ adni.
A sajtóban is megjelent információk szerint 2030 végéig teljesen meg kívánják szüntetni…
Úgy gondolom – és hangsúlyozom, ez az én személyes véleményem –, hogy a minisztérium arra számít: a következő három-négy évben az érintett iskolák egy része fokozatosan ellehetetlenül, vagy olyan kényszerhelyzetbe kerül, amelyben tárgyalásokat kell kezdeményeznie, és mérlegelnie kell az összevonás vagy más lehetséges megoldások lehetőségét. A folyamat várhatóan 2030 végére ölt majd határozottabb formát. Elképzelhető, hogy a minisztérium abban bízik: addigra az iskolahálózat optimalizálása is nagyrészt végbemegy. Ami különösen aggaszt, hogy a minimális létszámokra vonatkozó változásokat nem jelezték előre, hanem azok mondhatni váratlanul jelentek meg a törvényben. Arra sem kaptunk választ, milyen elvek alapján finanszírozzák majd konkrétan az iskolai klasztereket, gondolva itt magára a klaszterre, mint jövőbeni iskolafenntartóra, és miként kívánják biztosítani azok hosszú távú fenntarthatóságát. Pedig ezek alapvető fontosságú információk azoknak az iskoláknak, amelyek fennmaradásuk érdekében már az egyesülés lehetőségét mérlegelik.
A Magyar Szövetség és hat szakmai szervezet által megalapított Oktatáspolitikai Műhely létrehozása valahogy egybeesett az optimalizáció napvilágra kerülésével. Vagy más hívta életre?
2025-ben legfőbb célunk a felvidéki magyar oktatás hosszú távú stratégiájának kidolgozása volt, amelyre égető szükség van. Ezzel kezdtük meg a munkát, menet közben azonban kiderült, hogy az alapiskolai hálózat átalakítása is napirendre került, ezért figyelmünket erre a kérdésre kellett összpontosítanunk. Nemrég jutottunk el oda, hogy ismét elkezdhettünk dolgozni a stratégián, és már bizonyos feladatokat is kiosztottuk egymás között. A munka azonban újból félbeszakadt, mert időközben az oktatási minisztérium újabb törvénymódosítási javaslatokkal állt elő, amelyekkel haladéktalanul foglalkoznunk kellett.
Az ilyen váratlan fejlemények rendre hátráltatják a stratégia kidolgozását.
Jelenleg azon dolgozunk, hogy az új törvénymódosítási javaslat rendelkezései alapján átdolgozzuk a térképeinket. Szeretnénk pontosan látni, hogy a változások mely régiókat érinthetik, és milyen hatással lehetnek. Ezeket a térképeket a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása által szeptember 9-ére összehívott galántai találkozón is szeretnénk megmutatni. (A találkozóra lapunk megjelenésének napján kerül sor – a szerk. megj.) A tanácskozáson a minisztériumi képviselet részvételével szeretnénk áttekinteni és közösen értelmezni a nemzetiségi oktatásra vonatkozó törvénymódosításokat is. Ugyanezen a napon egy másik találkozót is tartanak a nem állami iskolák képviselőinek kezdeményezésére. Erre a politikai pártok képviselőit is meghívták, és a tanácskozás középpontjában egyik fő témaként, ugyancsak az oktatást érintő törvényi változások állnak majd.
Ami az utóbbi másfél-két évben zajlik az oktatásügyben, attól az embernek olyan érzése támad, hogy itt csakis spórolásról van szó, és mi, magyarok komoly költségvetési tehertételnek számítunk. Miközben a magyar iskolák jelenthetnének megőrzésre érdemes értéket is a szlovák társadalomban. Vagy tévedek?
Igen, a változtatások hátterében valóban a kiadások csökkentésének szándéka sejthető. Ebben az esetben azonban ne hivatkozzunk az oktatás minőségének javítására. A minisztérium ugyanis azt várja, hogy a nagy iskolaközpontok létrehozásával emelkedni fog az oktatás színvonala. Nekünk, magyaroknak azonban nem lehetnek mindenhol nagy iskolaközpontjaink, hiszen közösségünk nem egyetlen régióban él, hanem Dél-Szlovákia egész területén. Gyermekeinket ezért nem lehet néhány központosított intézménybe irányítani. Egyrészt az utazással járó terhek miatt, másrészt azért, mert sérülhet az anyanyelvi oktatáshoz való alkotmányos jogunk, ha nem biztosítanak számunkra észszerű távolságon belül elérhető iskolát.
Üdvözlendő minden olyan kezdeményezés, amely előremutató megoldást kínál, mint például az Ipolyságon létrehozott iskolaközpont. Nekünk magunknak is tennünk kell azért, hogy iskoláink fennmaradjanak. S hogy mit hoz a jövő, és sikerül-e megállapodásra jutnunk a döntéshozókkal, egyelőre nem tudhatjuk. Az sem zárható ki, hogy ismét nyilvánosan kell kiállnunk iskoláink mellett, akár utcai megmozdulások formájában is. Úgy vélem, aki felelősen gondolkodik a jövőről, annak meg kell értenie, hogy a magyar iskola és a nemzetiségi oktatás nem hátrány, hanem hatalmas érték Szlovákiában. Egymás kultúrájának és hagyományainak megismerése mindannyiunkat gazdagít. Az emberek részben azért járják a világot, hogy más kultúrákat és szokásokat ismerjenek meg. Ha pedig ez a gazdagság itt van a kezünkben, és tehetünk azért, hogy valódi értékként őrizzük meg, miért nem értékeljük kellőképpen és miért akarunk ellene fordulni?
Hogy látja a szlovákiai magyar iskolákat néhány évtized múlva?
Ha a demográfiai adatokból indulok ki, tisztában vagyok azzal, hogy a jövőben kevesebben leszünk. Ha pedig azt is figyelembe veszem, hány fiatal hagyja el az országot, költözik akár Magyarországra vagy más külföldi országba, akkor biztosra vehető, hogy a népesség jelentősen csökkenni fog. Viszont ez nemcsak bennünket, magyarokat érint, hanem a szlovákokat is. Fájdalmasnak tartom, hogy ezt sok politikus nem látja, vagy nem akarja észrevenni, és nem tesz érdemi lépéseket a folyamat megállítása, az elvándorlás mérséklése érdekében.
Alapvetően derűlátó ember vagyok, ezért nagyon örülnék, ha a jövőben sem jelentene nehézséget egyetlen gyermek számára sem, hogy magyar iskolába járhasson. Nem azt mondom, hogy minden településen helyben kell működnie magyar iskolának, vagy hogy annak egy kilométeren belül kell lennie, de észszerű távolságon belül elérhetőnek kell maradnia. Biztos, hogy a jövőben nem lesz annyi iskolánk, mint amennyi jelenleg van. A legfontosabb azonban az, hogy a magyar iskolába járás lehetősége mindig és mindenütt biztosított legyen. A magyar iskola ugyanis nemcsak minőségi oktatást nyújt, hanem erősíti az identitást és a közösséghez tartozás érzését is.
Ezért harminc év múlva azt szeretném látni, hogy az unokáim is magyarok akarnak maradni – azért is, mert magyar iskolába járhattak. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez így legyen.
Életrajz: Tamás Erzsébet a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán magkémia szakon végzett 1993-ban. Analitikus gyógyszerészként dolgozott a rozsnyói kórházban. Fia megszületése után, 2004-től az oktatásügy területén tevékenykedik. Dolgozott az egykori kassai kerületi tanügyi hivatal irodavezetőjeként, majd Kassa város oktatási osztályát vezette, 2019-ben a rozsnyói városi hivatal oktatási osztályának vezetője lett. Szádalmás alpolgármestere, 2005-től a Pedagógusszövetség Rozsnyói Területi Választmányának elnöke, 2025-től a Magyar Szövetség oktatáspolitikai szakértője.
