2025. szeptember 14., 12:00

A középiskolák után jönnek az alapiskolák

Egy éve az oktatási minisztérium nekilátott a középiskolai hálózat optimalizálásának, a következő lépést pedig az alapiskolai hálózat változásai jelentik. Ezt a TASR-nek adott interjúban említette Tomáš Drucker oktatási miniszter (Hlas-SD). Kifejtette, hogy az a falusi skola, amelyet legalább 50–100 gyermek látogat, megmaradhatna. Ugyanakkor más iskolákkal egy nagyobb egységbe kapcsolnák, egyetlen igazgatóval.

Vajon mi lesz?
Tomáš Drucker oktatási miniszter
Fotó: TASR

Az ilyen klaszterek például lehetővé tennék a tanárok, a helyiségek és más dolgozók megosztását. A miniszter szerint az alapiskolai hálózat optimalizálása így az egyes tantárgyak tanárhiányán is segít. Biztosítja a pedagógusok közötti tapasztalatcserét is. A megvalósítás az alapiskolák fenntartóiként eljáró önkormányzatokkal együttműködésben történik.

Nagyon széttöredezett, nagyszámú iskolából álló hálózatunk van. A demográfiai görbével összefüggésben változnak a születésszámok is. Sok iskola azért szenved, mert a falvakban már nincs annyi gyerek, és ezzel összefüggésben felmerül a kérdés: van-e elég pénzük elegendő számú tanár fizetésére és az oktatás minőségének biztosítására”

– mondta a miniszter.

Emlékeztetett, hogy a tervezett optimalizáció okai közé tartoznak a kisebb iskolákba járó tanulók gyengébb eredményei a tesztelések során.

Szerinte a szlovák nyelv és a matematika tantárgyból akár 30–33 százalékkal rosszabb eredményeket értek el, mint a nagyobb iskolák tanulói. Így csökken az esélyük a további sikerre, jóllehet a kis iskolákra évente akár 100 millió euró többletforrást fordítanak, ami nem hozza meg a kívánt ellenértéket.

Az intézkedési javaslatok az alap- és középfokú iskolák kiadásfelülvizsgálatának zárójelentésén alapulnak, amelyet a Pénzügyminisztérium Értéket a pénzért egysége az oktatási tárca Oktatáspolitikai Intézetével közösen készített.

Megosztás
Címkék