Hencze Angelika: A kisgyermek, aki magyarul álmodik, magyar iskolába való
Hektikus időszakban köszöntött ránk az idén is az iskolai beíratás. A gyermekek nagy része még mindig távoktatásban részesül, aminek negatív hatásai egyre inkább megmutatkoznak. Ráadásul a nagycsoportos óvodások sem ismerkedhetnek meg személyesen a jövendő iskolájukkal. A szülők már attól tartanak, hogy ősszel újból online oktatás következik, ami a kiselsősök esetében nehezen elképzelhető. Emiatt többen a halasztást fontolgatják. S akkor még nem szóltunk arról, mennyire fontos, hogy a magyar nebulók anyanyelvi iskolába kerüljenek. Hencze Angelika gyermekpszichológus szerint az első osztály nem lehet küzdőtér, sokkal inkább játszótér, ahová örömmel megy a gyermek.
Tapasztalatai szerint hogyan bírják a gyerekek ezt a végeláthatatlan távoktatást, a bezártságot?
Alapvetően kétfajta gyerek van. Az introvertált talán még élvezi is a távoktatást, de azért már neki is hiányoznak a barátok. Aki viszont szeret társaságban, közösségben lenni, annak most nagyon nehéz.
Gyereke válogatja, ki hogyan tud megküzdeni a bezártságból adódó problémákkal. De a szorongás mostanában igen gyakori. Sőt, az egyik anyuka a minap azzal hívott fel, hogy a gyermeke dadogni kezdett. Vajon mi váltotta ki? Sok esetben a családban lehetnek konfliktusok, amelyek kiéleződnek. Ha a szülő bizonytalanságban érzi magát, netán a megélhetését is elveszítette a járvány miatt, akkor fokozott lelki terhelésnek van kitéve a gyermeke is. A gyermek ugyanis érzi a bajt, és átveszi a feszültséget. Sok gyermek annyira anyás lett a karantén hónapjai alatt, hogy amikor a tanácsadóba érkeznek, szinte el sem akarja engedni az anyukája kezét. A szociális kontaktus hiánya nagyon negatívan hat a gyermekekre. S nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is, hiszen nem járnak sportolni, nem járnak táncra, kevesebbet vannak a szabadban. Sokan elhíznak, mert jobb híján otthon sűrűn nyitogatják a hűtőszekrényt. Arról nem is szólva, hogy sok szülő nem tud a gyermekével úgy tanulni, ahogyan kellene.
Most, hogy lassacskán visszatérhetnek az iskolába, a pedagógusokra nagy feladat vár, szinkronba kell hozniuk a különböző tudásszinttel visszatérő tanulókat.
Az iskolába járás mindennapi rutin, ami dinamikát ad a gyerek életének, s ha ez hiányzik, és most már szinte egy éve hiányzik, akkor lassan apátiába esik a gyermek. Hogy baj van, az abból is látszik, hogy jócskán megszaporodott a tőlünk segítséget kérők száma.
A bezártságtól, a szociális kontaktusok hiányától szenvednek a közép- és főiskolások is, akik úgy érzik, elloptak tőlük egy egész évet. Olyan időszakot, amit pótolni már sosem lehet. Nem bűn ez valahol?
Az egyetemista éveket nem lehet visszahozni. Mindannyian tudjuk ezt, akik egykor egyetemre jártunk. Egy elsőéves számára a legnehezebb, hiszen még bele se szagolt a főiskolás létbe, máris kiesett belőle.
Nem volt ideje beilleszkedni, beleszokni az új helyzetbe. Nem tudott ismerkedni, bulizni, mert ez is hozzátartozik ehhez a korszakhoz. Ráadásul ők azok, akik tavaly a járvány miatt nem is érettségiztek, és most online vizsgáznak. Sokaknak nem volt szalagavatójuk, ballagásuk, a tavaly végzett egyetemistáknak diplomaosztójuk. Az egyetemi oktatás lényege ráadásul az, hogy az oktatók átadják a tapasztalataikat a hallgatóknak, akik már fiatal felnőttek. Ők már könyvekből vagy online forrásokból maguk is meg tudják tanulni azt, amire szükségük van. A tapasztalatok átadása hiányzik nekik leginkább, amit az oktatóiktól kaphatnak meg. Nem szólva arról, hogy a gyakorlati oktatás is szünetelt, ami például az orvosi egyetemen, ahová a fiam is jár, a legfontosabb. Nagy nehezen elintéződött, hogy orvosi gyakorlatra járhasson, de nem arra az osztályra került, ahová mennie kellett volna, hanem oda osztották be, ahol szükség volt rá. Nyáron pedig még egy hónap elméleti oktatás vár rá.
Milyen szakember, orvos lesz abból, aki videón keresztül nézi a műtétet, ahelyett, hogy ott állna a műtőasztalnál? Milyen pedagógus lesz abból, aki csak képernyőn keresztül látott gyereket?
A járvány az iskolai beíratásba is beleszólt, hiszen elmaradnak a hagyományos „sulilesők”, nyílt napok, ahol az óvodások ismerkedhetnek jövendő iskolájukkal. Emiatt elképzelhető, hogy sok apróság úgy fog szeptemberben belépni az iskolába, hogy előtte még nem járt ott. Nem okozhat ez problémát a jövendő kiselsősök iskolakezdésében?
Nagyon is. Mindig hangsúlyoztuk, az a legjobb, ha a kisgyermek megismerkedik a hellyel, ahová iskolába fog járni és a jövendő tanító nénijével.
Az sem baj, ha akár több helyre is elvisszük, mert nem biztos, hogy neki is az lesz a szimpatikus iskola, ami nekünk. Fontos az első benyomás. Nem árt arra is gondolni, hogy a gyermek mindig valakinek tanul, általában ez a pedagógus vagy a szülő. És ha ez a kapcsolat nem alakul ki, az bizony az egész életére kihathat. Első osztályban ugyanis a hangsúly azon van, hogy meg kell szeretni az iskolát, a tanító nénit és ezen keresztül kedvelni meg a tanulást is. Bízom benne, hogy a helyzet javulásával az óvodák igazgatói megtalálják az alkalmat, hogy a nagycsoportosok meglátogathassák jövendő iskolájukat. De a szülők is megtehetik, hogy elmennek az iskola közelébe, megmutatják az épületet, az udvart, hogy lássák a helyet, amely ősztől a második otthonuk lesz.
Mi a helyzet az iskolaérettséggel? Az utóbbi időben mintha divatba jött volna a halasztás. Egyre több szülő csak 7 évesen akarja iskolába engedni a csemetéjét.
A járvány ezen a téren is változást hozott. Mi, pszichológusok, csak ajánlást adhatunk, hogy menjen-e a gyerek iskolába, vagy sem. Az óvoda igazgatója dönti el, meghosszabbítja-e a kötelező óvodalátogatást még egy évvel. Pszichológusként kizárólag azt kell néznem, hogy a hozzám érkező gyermek érett-e az iskolára, bírni fogja-e a megterhelést, ami rá vár. Ha azt látom, hogy éretlen, akkor javaslom, hogy maradjon még egy évet az óvodában. Ha azonban okos, ügyes, képes az önálló munkára hosszabb ideig, nincs értelme még egy évig az óvodában tartani, mert a fejlődés helyett inkább visszafejlődne, hiszen előrébb tart, mint a társai, nincs új motivációja. Sokszor összetűzésbe is kerülünk emiatt a szülőkkel. Valahol őket is megértem, hiszen félnek a jövőtől, attól, ha most beíratják a gyermeküket elsőbe, nem ismétlődik-e meg, hogy ősztől online tanítás lesz. Felteszik magukban a kérdést, tudjuk-e otthon tanítani a gyereket, lesz-e nekünk erre energiánk? Akkor inkább várjunk egy évet, addigra majd csak javul a helyzet. Ezt emberileg megértem, de szakmailag irányadó az, hogy a gyermek milyen fejlődési szinten van. Egyébként a halasztások leggyakoribb oka az idegrendszer éretlensége, mert ezt tudjuk a legkevésbé befolyásolni.
Manapság sok a problémás gyerkőc, és a legtöbb szülő az óvodától vagy éppen a szakembertől várja, hogy gyermekét a kellő szintre fejleszti. Nem önámítás ez? Nem a szülőnek kellene ezt megtenni, hiszen nála jobban senki sem ismeri a gyermeket?
Nagyon is, és ez sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.
A szétszórtság és a figyelemzavar fejlesztésére ma már nagyon sok bevált módszer létezik. Például a mozgásterápia. A mai gyerkőcök sajnálatos módon sokkal kevesebbet mozognak a szabadban, pedig a séta, a fára mászás, a szaladgálás, a biciklizés kihat a finommotorikára is, amire az iskolában leginkább szükség van.
A legjobb fejlesztés, amikor csak a felnőtt, a szülő tudja, hogy fejleszt, de a gyerek játéknak fogja fel az egészet. Nem nagy tudomány ez, egészen egyszerű, mi ezt a szülőknek meg is mutatjuk. A kislányok, de akár a fiúk is például segédkezhetnek a konyhában, észrevétlenül megszámolgatva, sorba, kör alakba vagy virágformába rakva a krumplidarabokat, vagy a babszemeket. A kisfiúk pedig bútorszerelés közben az apukájukkal együtt csavarozhatnak, vagy együtt szerelhetik a biciklit. De az is jó módszer, ha beküldjük a gyermeket a boltba, ellátva tanácsokkal, hogy amikor bemegyünk, köszönünk a boltos néninek. Utána kérjük tőle azt a dolgot, amiért megyünk, megköszönjük, fizetünk és elköszönünk. A vásárlandó holmik listáját (ez persze ne legyen túl hosszú) ne írjuk fel papírra, hanem memorizáltassuk a gyerkőccel. Nekünk, szülőknek nem az a dolgunk, hogy söprögessünk a gyerek előtt, hanem az útmutatás. A dédelgető, féltő szülők korában élünk, ami bizonyos fokig érthető, hiszen veszélyeket rejt a világ, de ezt nem szabad túlzásba vinnünk.
Az iskolalátogatások és a nyílt napok elmaradása még tragikusabb következményekkel járhat, ha a szülő a magyar kisgyermeket szlovák iskolába íratja, ahol nemcsak a környezet, de a nyelv is idegen.
Ez a legrosszabb döntés. A csemete addig felhőtlenül nevelkedett szerető családja, barátai, játszótársai körében. Mindenkivel megértette magát. Egyszer csak olyan környezetbe kerül, ahol hirtelen minden idegen, és nem győz csodálkozni. Nem is tudja, hova csöppent.
Mondom ezt úgy, hogy jómagam, szüleim döntésének következtében szlovák alapiskolába jártam. Nekem az volt a szerencsém, hogy rendkívül eleven, önálló és kommunikatív, nyitott kisgyerek voltam, hamar megtanultam szlovákul. De a gyermekek többsége nem ilyen. Megdöbbenéssel tapasztalom, hogy
a szülők még akkor is szlovák iskolába íratják a gyermeküket, amikor az a szlovák tannyelvű óvodában három év alatt nem tanulta meg a nyelvet.
Ilyenkor nem hallgatnak rám, amikor azt tanácsolom, hogy jobb lenne a csemetének a magyar iskola. Egy szülő sem akar rosszat a gyermekének, hanem meg akarja könnyíteni a dolgát, és azt gondolja, azzal, hogy szlovák iskolába íratja, jobb lesz neki. Csak azt nem tudatosítja, hogy a gyermeke sokszor úgy megy a szlovák iskolába, hogy nem bírja a nyelvet, nem érti, mit akarnak tőle.
Hiába érett és magyarul már jól ki tudja magát fejezni, ha nem érti, mit akarnak tőle. Akkor minden tudás benne marad, egyszerűen nem tudja kiadni magából. Ebből pedig az jön le neki, hogy én nem vagyok elég jó, mindenki más jobb nálam.
Ha jól értem, a rossz iskolaválasztás miatt a jó képességű gyerekből könnyen lehet közepes vagy gyenge tanuló. Hogyan hat ez a további életére?
Nincs rosszabb annál, mint ha az első osztályban azt kapja a „csomagjába”, hogy nincs semmi önbizalma.
Az első osztályt semmiképp sem úgy képzelem el, mint egy küzdőteret. Az legyen egy játszótér, ahol a gyerek felszabadul, ahová örömmel megy, ahol kompetensnek érzi magát. Ha nekem magyar szüleim vannak és magyar gyökereim, sosem leszek igazán szlovák. De ha nem magyar iskolába járok, nem ismerem meg a magyar kultúrát, és nem tudok büszke lenni arra, hogy magyar vagyok, hogyan legyek biztos önmagamban?
Meglehet, hogy ha a főiskolán nem a magyar érzelmű férjemmel hoz össze a sors, nem döbbentem volna rá, hogy ki is vagyok valójában. Óriási hiányosságaim voltak magyar nyelvtanból, irodalomból, történelemből. Később a gyerekeim mellett tanultam meg sok mindent, éreztem rá annak az ízére, milyen jó magyarnak lenni, ehhez a kultúrához tartozni.
Sok magyar kisgyermek a szlovák iskolában azért is szenved, mert a gyenge nyelvtudása miatt gúnyolódás célpontjává válik. Miért nem gondolnak erre a szülők a beíratáskor?
Nem jut az eszükbe. Gyakran csak később döbbennek rá. A legrosszabb eset, amikor beszédhibás a kisgyermek – s ilyenekből egyre több van –, és úgy kerül szlovák iskolába. Ráadásul még az angolt vagy más nyelvet is erőltetik a szülei.
A szlovák iskolába íratott gyermek gyökértelenné válik, mindig másodrendűnek fogja magát érezni. Magyarul álmodik, magyarul gondolkodik, de az iskolában mindent le kell fordítania szlovákra. Ez rengeteg energiájába kerül. Ráadásul annak is ki van téve, hogy az osztálytársai megalázzák, mert rosszul beszéli a nyelvet.
Ettől szorongóvá, depresszióssá is válhat, és ha rájön, hogy hiába tanul sokat, mégsem teljesít úgy, mint a többiek, akkor feladja a küzdelmet. Nem akar tanulni, nem akar iskolába menni, vagy csak reggeli fejfájással, hasmenéssel.
Előfordult olyan eset is a praxisomban, hogy a szülők pár éven belül belátták, hogy a gyerekük nincs jó helyen a szlovák iskolában, és átíratták magyarba. Ezzel komoly lemaradást kellett behoznia a gyereknek. A legjobb, ha a magyar gyermek a magyar óvodában kezdi a közösségi életét, hiszen itt játékos formában megkap mindent, amire szüksége van, és erősödik a nemzeti identitása. Magabiztosan léphet át a magyar iskolába, ahol az ismereteit tovább gyarapíthatja. Az alapiskola nem tévesztendő össze a nyelviskolával. A szlovák nyelvet úgyis megtanulja azon a szinten, amilyenre az életben szüksége lesz. A lényeg, hogy a gyerek büszke legyen arra, hogy magyar, mert akkor nem inog meg, nem lesz szolgalelkű. Ez pedig kifelé is sugárzik, és mások számára is vonzóvá válik.
Vegyes házasságokban mekkora a dilemma, hogy szlovák vagy magyar iskolát válasszanak-e a szülők gyermeküknek?
Tapasztalataim szerint a dominánsabb fél akarata érvényesül. Szerencsére az is előfordul, hogy a párból a szlovák szülő döbben rá arra, hogy magyar környezetben jobb dolga lesz a gyermekének.
Jómagam az egyetemen tapasztaltam meg, hogy a magyar iskolából érkező barátnőmnek sokkal többet kellett tanulnia, mint nekem, de lehet, hogy a tudása is megalapozottabb lett az enyémnél, aki már jól beszéltem szlovákul, amikor egyetemre kerültem. Ő jobban megdolgozott a tudásért, de az mélyebben benne is maradt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/15. számában.
