A dunaszerdahelyi egészségügyi szakközépiskola a legjobb a tíz között
Az INEKO nemrég tette közzé adatait az iskolák népszerűségéről. Ezzel többek között azt hivatottak segíteni, hogy a szülő könnyebben tudjon dönteni, ha iskolát választ gyermekének. A vizsgálat az alap- és középiskolákra, valamint a gimnáziumokra terjedt ki.

A legjobb iskolák listáját az elemzők különféle kritériumok – például a Tesztelés5, Tesztelés9, érettségi eredmények – vizsgálata alapján állították össze.
Ennek eredményeként a legjobb alapiskola kassai, a legjobb középiskola a nagyszombati kereskedelmi akadémia, a legjobb gimnázium pedig a pozsonyi Jur Hronec Gimnázium lett. Mindent egybevetve is arattak a pozsonyi és kassai, valamint a nagyvárosi oktatási intézmények.
A középiskolák tekintetében a legjobb tíz között – a kilencedik helyen – végzett a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola is, ahol a jövő egészségügyi asszisztenseit és nővéreit képzik magyar és szlovák nyelven.
A hiányszakmát oktató, jó hírű iskola iránt az utóbbi években fokozódik az érdeklődés, hiszen a végzősök nemcsak idehaza, de akár a szomszédos országok egészségügyi intézményeiben is az érettségi után szinte azonnal el tudnak helyezkedni.