2019 nyarán a magyaroknak csak 45 százaléka volt jó véleménnyel Németországról, 2020 nyarán viszont már 72 százaléka.
William Barr az említett városok vezetőit okolta bizonyos típusú bűncselekmények meredek emelkedéséért. Mindhárom várost demokrata párti polgármester irányítja.
Már 31 245 797 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 963 693.
A baloldali Toszkánában a Liga negyven százalékot szerzett, a baloldallal kormányzó M5S pedig eltűnt a régióból.
Videón bekapcsolódik.
Más betegségei is voltak.
A svéd törvények szerint a járvány elleni intézkedések a közegészségügyi hatóságok, azaz a szakértők kompetenciája, nem pedig politikusoké.
Öt nap után először csökkent száz alá a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában.
A találkozón részt vesz Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék Litvániába menekült vezetője is.
Távozik tisztségéből Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter.
Legkevesebb nyolc ember a romok alatt lelte halálát.
A hatóságok legkevesebb tíz embert őrizetbe vettek - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
Egyre kevesebb intenzív ágyat tartanak fenn a fertőzötteknek Németországban.
Igen határozottan fogalmazott a német belügyminiszter.
Bár a betegség az esetek többségében enyhe lefolyású, a kórházakban már 516 személyt kezelnek, közülük 94 állapota súlyos.
Hamarosan főtitkárválasztás jön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben, amely intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában.
A világban csaknem 30,7 millió a fertőzöttek száma, egy nap alatt 587 242 új esetet regisztráltak.
Két napon át, vasárnap és hétfőn zajlik a helyhatósági választás, amellyel egy időben népszavazást is tartanak a parlament létszámcsökkentéséről.
A világ legtöbb országa elutasítja az egyoldalú lépést, illegálisnak tartja, és ebből az éles szembenállásból valószínűleg heves vita lesz a világszervezetben.
Franciaországban jelenleg hatszor annyi tesztet végeznek, mint korábban.
Az utóbbi 24 órában 2297 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót (SARS-Cov-2).
Az előző egy napban 27-en haltak meg a koronavírus okozta Covid-19 betegségben.
A Favoriten kerület klinikája nem tud több beteget fogadni, de az osztrák főváros más kórházaiban még bőséggel vannak szabad ágyak Covid-betegek részére.
Németország különösen a járvány kezdeti szakaszában nagyon hatékonyan védekezett, de az utóbbi hónapokban meredeken emelkedni kezdtek a görbék.