Az elmúlt héten sarkvidéki levegő érte el az Egyesült Államok területét, amely komoly károkat okozott, és emberáldozatot is követelt.
Az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy a NATO még az idén olyan döntéseket hoz, amelyek közelebb viszik országát a csatlakozáshoz.
Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megszabaduljanak az elmúlt korszak maradványaitól, amelyek a Korea-közi megbékélés szimbólumainak tekinthetők.
Az óceán állandóan fenyegeti a szigetet, most még a ciklon is rombol
A jemeni húszi lázadók az ország partjai közelében rakétával eltaláltak hétfőn egy amerikai teherhajót, a járműben kisebb kár keletkezett.
Donald Trump győzelmét hozta Iowa államban a helyi idő szerint hétfő este tartott republikánus párti előválasztás.
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) 4,2 milliárd dollárnyi támogatásért folyamodott a támogató, adományozó országokhoz hétfőn, hogy idén is segítséget nyújthasson Ukrajna háború sújtotta térségeinek és az ukrajnai menekülteknek.
Az elnök csütörtökön másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményezett a hivatali hatalommal való visszaélés miatt szabadságvesztésre ítélt, kedden az elnöki palotában őrizetbe vett két politikus ügyében.
Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, valamint az Európai Parlament képviselőihez fordulnak a lengyel ügyészség vezetői a kormányváltás óta történt lengyelországi jogsértések miatt.
Csaknem 100 ezer gyermeknek van szüksége azonnali segélyre Afganisztánban, három hónappal azután, hogy földrengések pusztítottak az ország nyugati részén - közölte hétfőn az ENSZ gyermekvédelmi szervezete.
A Hamász iszlamista terrorszervezet ki akarja terjeszteni a háborút a Gázai övezeten túlra, egész Ciszjordánia területére - jelentette ki Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
A gázai hadművelet századik napján megfogalmazott vélemény.
Cassis: Az ukrán népnek sürgősen szüksége van a békére. Mindent meg kell tennünk, hogy véget vessünk ennek a háborúnak
Jelentős ukrán műszaki és emberveszteségekről számolt be az orosz védelmi tárca
Az eseményre tízezrek utaztak fel a fővárosba a közel hatmillió lakosú ország minden részéből, ami a monarchia intézményének népszerűségét mutatja.
A sofőr észak felé haladt az autópályán, de túl nagy sebességgel vezetett, ezért elvesztette uralmát a gépkocsi felett, a pályaelválasztó korlátnak csapódott, majd frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval
A tárcavezetők a Vörös-tenger térségével kapcsolatban aggodalmuknak adtak hangot és óva intettek a feszültség kiszélesítésétől.
Az Egyesült Államok kérte Nagy-Britannia segítségét a húszik elleni "korlátozott és célzott" katonai akcióhoz.
A pekingi külügyminisztérium kiemelte, hogy az amerikai külügyminiszter közleménye ellentétes az amerikai kormány saját politikai elkötelezettségével
A delegáció a tervek szerint hétfőn több magas rangú tajvani politikussal egyeztet majd
A világ egyik legveszélyesebb országában a biztonsági helyzet az utóbbi időben drámaian megromlott.
Ukrajnára és bevándorlókra van pénze a berlini szoc-liberál-zöld kormánynak a saját gazdáira viszont nincs.
II. Margit dán királynő vasárnap mond le hivatalosan trónjáról, és helyét idősebb fia veszi át, aki X. Frigyes néven lesz Dánia királya.
A török légierő a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet 29 állását semmisítette meg Irakban és Észak-Szíriában