Zöldet kaphatott a gázai bevonulásra az izraeli hadsereg, megsokszorozódhat az áldozatok és az otthonaikból elüldözöttek száma
Politikai jóváhagyást kaphatott Tel Avivtól az izraeli hadsereg a szárazföldi offenzíva megkezdésére Gázában – közölte saját forrásra hivatkozva a CNN. Ez az értesülés alig pár órával azután látott napvilágot, hogy – számos ország vezető politikusa után - az ENSZ főtitkára, António Guterres is azonnali gázai tűzszünetet követelt Kairóban.

Már csak idő kérdése mikor lép be a gázai övezetbe az izraeli hadsereg, amelynek aktivitása a palesztin enklávé szomszédságában péntek hajnalra felerősödött - állította pénteki bejelentkezésében a CNN helyi tudósítója Nic Robertson, aki szerint az izraeli légierő az éjszaka folyamán több száz csapást mért gázai célokra, reggel pedig erőteljes gépfegyvertűz volt hallható. Kedden – egy nappal Joe Biden, amerikai elnök izraeli látogatása előtt - izraeli hivatalos források még azt állították: Tel Aviv elhalasztotta a szárazföldi hadműveletet és nem kizárólag annak megvalósításában gondolkodik. Biden korábban azt mondta: nagy hiba lenne a gázai övezet megszállása.
A gázai offenzíva megindítását valószínűsíti az is, hogy pénteken Joáv Galant izraeli védelmi egy beszédében a Gázai övezet elleni támadásra készítette fel egy izraeli elitalakulat katonáit – amiről az MTI jelentése számolt be. Gázában az izraeli csapások miatt az elmúlt hetekben az otthonukból elmenekülni kényszerült palesztinok száma már az egymilliót közelíti és egy szárazföldi hadművelet ezt a számot további százezrekkel növelheti majd.
Több hírügynökség jelentése szerint az izraeli légierő az éjszaka tovább folytatta a már hetek óta áram és víz éllátás nélkül lévő, több, mint 2 millió lakosú gázai övezet bombázását, ahol eddig
már közel 4 ezren haltak meg az izraeli hadseregnek a Hamász palesztin szervezet október 7.-i támadását megtorló támadásokban. A Hamász izraeli támadása hivatalos adatok szerint 1400 emberéletet követelt.
Arab hírforrások szerint az izraeli légierő bombázásai az utóbbi napokban több polgári célt iskolákat, templomokat is eltaláltak, sok személy halálát okozva. Az AFP, francia hírügynökség szerint a zsidó állam hadseregének bombázása pénteken egy pravoszláv templomot is elért, a Szent Porfíriusz templom a legrégibb használatban lévő keresztény templom Gázában.
Közben az izraeli hadsereg kiszélesítette hadműveleteit, és a humanitárius válságba taszított Gázán túl libanoni célpontokat is támadott, a Hezbollah állásait bombázva. Ebben az irányban valószínűleg a hadműveletek erősödésére lehet számítani, amire az utal, hogy Izrael elrendelte egy határközeli kisváros teljes evakuálását.
