Zelenszkij szerint Európának támogatnia kell az ukrajnai légvédelmi rendszer megerősítését
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűléséhez intézett csütörtöki beszédében megkérte Európát, hogy támogassa az ukrajnai légvédelmi rendszer megerősítését.
Az ukrán elnök videokapcsolaton keresztül beszélt az ET-tagállamok delegációihoz, és hangsúlyozta, hogy az légteret meg kell védeni az orosz terrortól, "ez alapvető lépés lenne a háború közeljövőben történő befejezéséhez."
Felhívta a figyelmet, hogy
le kell szűkíteni Oroszország pénzügyi lehetőségeit, hogy a háborút finanszírozza.
Ez véleménye szerint az olaj- és gázexportból származó nyereség visszafogásával lehetséges.
Zelenszkij méltatta, hogy a közgyűlés volt az első nemzetközi fórum, amely Oroszországot terrorista államnak nyilvánította. Mint mondta, az ET-vel folytatott párbeszéd azt eredményezte, hogy "Európa sokkal határozottabban lép fel, hogy megvédje a jogállamiságot, az emberi jogokat és a társadalmi igazságosságot".
Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy korábban Ukrajnának kedvezőtlenebb kapcsolata volt az ET-vel, mivel az Oroszországgal folytatott párbeszéd során figyelmen kívül hagyták a valóságot.
- jelentette ki.
Hozzátette:
ebben az évben azonban fordulat állt be, és amikor az orosz erők megkezdték az Ukrajna elleni támadást, az ET egyből kizárta Oroszországot tagjai közül, és elítélte az orosz terrort és a nemzetközi joggal szembemenő bűncselekményeket.
- hangsúlyozta.
Közölte:
az Ukrajna elleni támadásokat nem egy marginális politikai csoport hajtja végre, hanem a világ földrajzilag legnagyobb országa, amely évtizedek óta ezen munkálkodott.
- hangoztatta.
Azt is elmondta, hogy az ET történelmi szerepet játszhatna abban, hogy létrehozzon egy különleges bíróságot, válaszul az orosz agresszióra. Véleménye szerint ez a legjobb módja annak, hogy megvédjék a nemzetközi jog elveit, és megtérítsék a háború veszteségeit egy megfelelő kártérítési mechanizmus létrehozásával.