Zelenszkij bízik benne, hogy Trump segít megállítani Putyint
Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek kulcsszerepe lehet az ukrajnai háború lezárásában, és segíthet megállítani Vlagyimir Putyint - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij az ukrán televíziónak adott, csütörtök este sugárzott interjúban úgy fogalmazott: Donald Trump "képes rá, hogy megállítsa Putyint, vagy reálisabban fogalmazva, segíthet nekünk megállítani Putyint. Meg tudja csinálni".
Az EU- és a NATO-tagság továbbra is Ukrajna prioritása maradt, és Zelenszkij egyértelművé tette, hogy "az igazságos béke Kijev számára azt jelenti, ha masszív biztonsági garanciákat kap a szövetségeseitől". Azonban "az Egyesült Államok nélkül bármilyen biztonsági garancia gyenge biztonsági garanciát jelent Ukrajnának" - tette hozzá.
"Úgy vélem, Putyin fél Trumptól. Ezért tesz lépéseket, hogy a Kreml hangját valamiként eljuttassa a Trump-kormányzathoz" - mondta. Az orosz katonai előrenyomulás közepette ugyanakkor életbevágóan fontos, illetve prioritás a frontvonalak stabilizálása, amelynek még az új év elején meg kell történnie - jelentette ki. A 2019-ben megválasztott államfő újfent kijelentette, hogy amíg a háborús szükségállapot érvényben van, nem lehet új választásokat tartani Ukrajnában, ám amint azt a körülmények lehetővé teszik, fontolóra veszi, hogy újrainduljon az elnöki posztért.