Zaklatással és megfélemlítéssel szembesülnek a jeruzsálemi keresztények
Az utóbbi hetekben egyre súlyosabb zaklatással és megfélemlítéssel szembesülnek a jeruzsálemi óváros kis keresztény közösségének tagjai zsidó radikálisok részéről - erről ők maguk számoltak be a Reutersnak a hírügynökség egyik hétfői tudósítása szerint.

A hónap elején egy keresztény templomban őrizetbe vettek egy zsidó radikálisként azonosított férfit, mert feltehetőleg megrongált egy Jézus-szobrot. A hiedelem szerint a templom azon a helyen áll, ahol Krisztus magára vette a keresztet, miután halálra ítélték és megkorbácsolták. Emiatt nevezik a templomot a Megkorbácsolás Templomának.
Korábban több más incidens is történt, egyebek között a Halál az örményekre! és a Halál a keresztényekre! feliratot festették héberül a Szent Jakab örmény kolostor falára január elején.
- mondta Miran Krikorian, akinek Jeruzsálem óvárosában van étterme. "Az a probléma, hogy úgy érezzük, semmit sem tudunk tenni ellenük" - fűzte hozzá.
A jeruzsálemi római katolikus érsekség hivatala közölte, hogy legalább négy másik incidens történt a szoborrongáláson kívül. Ezek a vandalizmustól az erőszakos zaklatásig terjedtek.
A rendőrség közölte, hogy egy amerikai gyanúsítottat pszichiátriai vizsgálatra vittek, mielőtt valószínűleg kitoloncolják az országból a szoborrongálás miatt.
mondta Aghan Gogchian atya, a jeruzsálemi örmény patriarchátus kancellárja.
Jeruzsálem óvárosa három világvallás - a zsidóság, a kereszténység és az iszlám - szent helyeinek is otthona.