Hogy mik vannak! Egy spanyol városban betiltották a fekete macskák befogadását halloween ünnepe körül
A spanyolországi Terrassa város, hogy elejét vegye az állatkínzásnak, betiltotta fekete macskák befogadását halloween ünnepe körül.

A városvezetés rendelkezése értelmében a helyi állatmenhelyeknek november 1-jéig tilos fekete macskákat kiközvetíteniük. Halloween, a mindenszentek napját megelőző, kelta eredetű angolszász ünnep október 31-én van.
- indokolta az intézkedést Noel Duque polgármester-helyettes.
Az ilyen rituálék gyakran azzal állnak összefüggésben, hogy babonás személyek szerint a fekete macskák szerencsétlenséget hoznak.
- közölte.
"Ez már önmagában is gyanúsnak tűnik" - mondta Duque az RTVE televíziós csatornának nyilatkozva.
Hangsúlyozta, hogy elejét akarják venni
A polgármester-helyettes egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan emberek, akik
A 230 ezer lakosú Terrassában, amely alig 30 kilométerre északnyugatra található Barcelonától, az örökbefogadóknak egyébként is bizonyítaniuk kell, hogy gondját fogják viselni az állatoknak.