2022. június 8., 19:19

Von der Leyen: Az élelmiszer az orosz terrorfegyver-arzenál részévé vált

Az élelmiszer bekerült az orosz rezsim terrorfegyver-arzenáljába, csak így lehet azt jellemezni, hogy Moszkva blokád alá vont 20 millió tonna ukrajnai gabonát, és a szántóföldeket támadja, ellehetetlenítve az ukrán gazdák munkáját - jelentette ki Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.

Ursula von der Leyen
Fotó: TASR/AP

A május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs eredményeit összefoglaló parlamenti vita keretében az elnök elmondta:

az oroszok által okozott élelmiszerválság miatt mintegy 250 millió embert fenyeget élelemhiány.

Ha csak 1 százalékkal emelkednek az energiaárak, akkor is legalább 10 millió ember lesz kitéve a mélyszegélység kockázatának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszív háborúja az, ami az élelmiszerbiztonságot fenyegeti, semmi más

- nyomatékosította Von der Leyen.

A bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a hatodik uniós szankciós csomag, amely embargót vezet be az orosz olaj 90 százalékára, nagy előrelépés, azonban most a gázt kell célba venni. Mint mondta,

ennek megvalósításához a 300 milliárd euró költségvetésű RePowerEU projektet terjesztette elő a bizottság.

Mint mondta, fontos hogy megbízhatóbb szállítótól például az Egyesült Államoktól szerezzen be az EU, és következetesen ruházzon be a megfelelő infrastruktúrákba. Felhívta a figyelmet az energiatakarékosságra is:

ha az EU-ban 2 Celsius-fokkal kevesebbre fűtünk, azzal megtakarítjuk az Északi Áramlat 1 vezeték által szállított gáz teljes volumenét.

Von der Leyen arra is rámutatott, hogy az EU keveset fektet a védelembe.

Míg az EU-ban egy évtized alatt 19 százalékkal növeltük a védelmi költségvetést, addig az az Egyesült Államokban 65 százalékkal, Oroszországban 300, Kínában pedig 600 százalékkal emelkedett

- hívta fel a figyelmet.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte:

alternatív logisztikai megoldásokat és szállítási útvonalakat kell kidolgozni, hogy az Ukrajnában rekedt gabona eljusson a piacokra.

Ehhez globális megközelítés szükséges, mind a 27 uniós tagállamnak együtt kell működnie tette hozzá.

Nem engedhetjük, hogy Moszkva a szovjetek módjára elkobozza a gabonát, sürgős megoldásokra van szükség, főleg a déli félteke lakóinak élelmiszerellátása szempontjából

- hangsúlyozta. Michel felszólította az élelmiszerválsággal sújtott országokat, hogy ne higgyék el az orosz propagandát, miszerint az uniós szankciók okozzák a válságot.

Arra is kitért, hogy Ukrajnának sürgősen anyagi forrásokra van szüksége. Mint mondta, az EU 9 milliárd euró makrofinanciális segélyt nyújt Kijevnek,

de miután Oroszország dúlta fel az országot, magától értetődő hogy Moszkva fizesse meg az újjáépítés költségeit.

Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában azt mondta:

Magyarország odaadással segíti a naponta tízezrével érkező ukrán menekülteket, és történelmének legnagyobb humanitárius támogatását nyújtja, amikor segít Ukrajnának.

Elítéljük az orosz agressziót, és a háborús bűncselekmények kivizsgálását követeljük

- húzta alá.

Felhívta a figyelmet, hogy Magyarország kész áldozatokat hozni a békéért, ezért minden korábbi szankciós csomagot támogatott, és minden megállapodást betart, azonban adottságai miatt végzetes számára a csővezetéken érkező kőolajra kivetett embargó".

Ezért nyíltan merte vállalni álláspontját, de végig kereste a közös megoldást. Így a vezetékeken keresztüli kőolajszállítás marad; ahogy a ciprusiak, a máltaiak és a görögök tartályhajóikon továbbra is szállíthatnak orosz olajat

- hangsúlyozta.

Mint mondta,

Magyarország nem támogathat olyan szankciókat, amelyek nagyobb kárt okoznak számára , mint amekkora kárt az orosz agresszornak.

Mi, magyarok, a békét akarjuk megnyerni. Békét akarunk, ezért nem támogatjuk egyházi vezetők szankcionálását

- tette hozzá Gál Kinga felszólalása végén, utalva arra, hogy a hatodik szankciós csomag eredetileg tartalmazott volna Kirill orosz pátriárka elleni büntetőintézkedéseket is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.