2025. december 25., 11:22

Vlagyimir Putyin szóvivője reagált a legfrissebb béketervezetre

eszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja, és az eszmecsere nyomán Oroszországnak lehetősége van rá, hogy megfogalmazza álláspontját, valamint „a lehető leghamarabb a jelenleg működő csatornákon keresztül” folytassa a tárgyalásokat – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón Moszkvában.

Hogyan tovább?
Dmitrij Peszkov
Fotó: TASR

Peszkov leszögezte: a Kreml nem tartja célszerűnek, hogy közölje a médiával, Dmitrijev milyen dokumentumokat hozott magával az Egyesült Államokból.

„Továbbra is úgy véljük, hogy ebben a szakaszban is nagyon nem célszerű a tömegkommunikációs eszközökön keresztül kommunikálni” – fogalmazott. Az orosz elnök sajtótitkára nem kommentálta a Kijev 20 pontból álló béketervéről a médiában megjelent híreket.

Azt viszont elmondta, hogy az Egyesült Államok „jól ismeri” az orosz álláspont a főbb paramétereit az ukrán rendezés ügyében.

Szergej Rjabkov urosz külügyminiszter-helyettese az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat.

Jelentős hasonlóság van az álláspontok között abban, hogy mi lehetne az egész megállapodás váza”

– mondta a diplomata.

Rjabkov ugyanakkor hozzátette, hogy nem érdemes „összhangról” beszélni az Egyesült Államok és Oroszország álláspontját illetően.

Megosztás