Visszatért Spanyolországba Carles Puigdemont volt katalán elnök
Visszatért Spanyolországba hét, emigrációban töltött év után Carles Puigdemont volt katalán elnök csütörtökön.

A szakadár politikus pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) által a fogadására meghirdetett gyűlésen bukkant fel reggel, ahol beszédet mondott az összegyűlt szimpatizánsoknak.
- fogalmazott rövid felszólalásában, amelyet a hatóságok becslése szerint több mint kétezer ember előtt mondott el.
Hangsúlyozta, hogy a katalánok nem mondanak le az önrendelkezés jogáról, és arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne hagyják magukat összezavarni, mert
- mondta a volt elnök.
A rendezvényen a hatóságok nem vették őrizetbe a politikust, aki ellen Spanyolországban továbbra is elfogató parancs van érvényben.
A parlament ülése a tervezettnek megfelelően kezdődött az elnökjelölt programbeszédével, de Puigdemont nem jelent meg az ülésteremben, és tartózkodási helyéről semmit sem tudni. A sajtó azt találgatja, hogy hova tűnhetett a politikai gyűlést követően.
A rendőrség az elnökválasztás miatt biztonsági gyűrűt vont a barcelonai parlament köré, ahova egyetlen ellenőrzött bejáraton lehet bejutni.
Josep Rull, a katalán parlament elnöke kilátásba helyezte, hogy Carles Puigdemont őrizetbe vétele esetén a parlament ülését felfüggeszthetik, az elnökválasztási vitát és szavazást elnapolhatják.