Váratlanul Irakba érkezett az amerikai védelmi miniszter
Váratlanul Irakba érkezett kedden az amerikai védelmi miniszter, néhány nappal az Irak ellen indított, amerikai vezetésű hadművelet huszadik évfordulója előtt.
Lloyd Austin látogatásának egyik célja, hogy megmutassa, Washington elkötelezett a katonai jelenlét fenntartása mellett, 20 évvel az Egyesült Államok vezette háború után, amely megdöntötte Szaddám Huszein uralmát.
A 2003-as Öböl-háborúban iraki civilek tízezrei haltak meg, és instabilitás alakult ki az országban, majd 2011-ben, az amerikai csapatok nagyrészének kivonása után megvetette a lábát az országban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely Irak egy részét teljesen ellenőrzése alá is vonta. Az Iszlám Állam uralmát végül szintén nemzetközi katonai koalíció számolta fel.
A védelmi miniszter Joe Biden amerikai elnök kormányának legmagasabb rangú tisztviselője, aki Irakba látogatott az utóbbi időben.
Austin hangsúlyozta, azért érkezett, hogy megerősítse az amerikai-iraki stratégiai partnerséget, miközben az ország egyre biztonságosabbá, stabilabbá és függetlenebbé válik.
Az Egyesült Államok jelenleg 2500 katonát állomásoztat Irakban - és további 900-at Szíriában -, hogy tanácsadással és segítségnyújtással támogassa a helyi csapatokat az Iszlám Állam fegyveresei elleni harcban, akik "kalifátusuk" bukása után gerilla harcmodorra álltak át, és rendszeresen követnek el terrortámadásokat.
Austin látogatásának további célja az iraki miniszterelnök, Mohammed asz-Szudáni támogatása az iráni befolyás visszaszorításában az országban. Az Irán által támogatott iraki síita milíciák rendszeresen intéznek támadásokat amerikai célpontok ellen Irakban.
Az Egyesült Államok és Irán 2020-ban közel került a közvetlen fegyveres konfliktushoz, miután egy amerikai dróntámadásban megölték Kaszem Szulejmánit, az iráni Kudsz hadtest, a Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott elitegységének parancsnokát.
Austin várhatóan találkozik a miniszterelnökkel, valamint az iraki Kurdisztán régió elnökével, Maszrúr Barzánival is.