Ukrán légierő: Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen
Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen - közölte vasárnap az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivőjének tájékoztatása szerint 472 drónt és hét rakétát lőttek ki Ukrajnára. Az ukrán fél állítása szerint a rakéták közül hármat, a drónok közül pedig 382-t lelőttek vagy más módon hatástalanítottak.
Az ukrán hadsereg a nap folyamán arról adott hírt, hogy legalább 12 ukrán katona meghalt, és több mint hatvanan megsebesültek egy kiképző alakulatot ért támadásban. "A felelősöket szigorúan felelősségre fogják vonni, amennyiben megállapítást nyer, hogy tisztségviselők cselekvése vagy tétlensége vezetett a katonák halálához, illetve sebesüléséhez" - áll a hadsereg közleményében.
Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok szerint az orosz hadsereg továbbra is Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk), Toreck (Dzerzsinszk) és Liman, valamint a Szumi határrégióra összpontosítja erőit.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) négy orosz légitámaszpont elleni összehangolt támadásról számolt be vasárnap. Azt állították, hogy több mint 40 harci, illetve felderítő repülőgépet sikerült megsemmisíteniük. A kijevi közlés szerint a Pókháló fedőnevű akció során Tu-95-ös és Tu-22-es típusú bombázógépeket és Berijev A-50-es felderítő gépeket semmisítettek meg. Az SZBU szerint a csapásmérő drónokat teherautókról indították. Hozzátették, hogy az akcióban részt vevő ügynökök már visszatértek Ukrajnába.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök este a Telegramon és X-en közzétett üzenetében "teljességgel briliáns sikerről" számolt be, amelyet állítása szerint Ukrajna teljesen egyedül vitt véghez 117 drón segítségével.
Mint közölte, valamivel több mint másfél év előkészület kellett az akció végrehajtásához, amelyben az SZBU szerint a manőverező robotrepülőgépek indítására képes orosz bombázók mintegy 34 százalékát megsemmisítették. Az SZBU szerint e gépek összértéke 7 milliárd dollár.
Ezzel egybecsengően az orosz védelmi minisztérium vasárnap arról számolt be, hogy több repülőgép kigyulladt, miután az ukrán hadsereg FPV-drónokkal "terrortámadást" hajtott végre a murmanszki, az irkutszki, az ivanovói, a rjazanyi és az amuri régió katonai repülőterei ellen.