Ukrajnát támogatnák a gazdáktól megvont pénzből?
Már most komoly politikai viharokat kavar az Európai Unió 2028–2034-es költségvetésének tervezése. Míg az Európai Bizottság teljesen új alapokra helyezné a pénzek elosztását, addig a tagállamok sokkal jobban ragaszkodnának a korábbi pénzügyi keretekhez. Az új tervezet szerint ugyanis amellett, hogy a mezőgazdaságra is kevesebb jutna, a tagállamoknak is mélyebben a zsebükbe kellene nyúlniuk, ami különösen a közép-kelet-európai országokat érintené rosszul. A befizetések egy részét ráadásul direkt módon Ukrajna kapná meg, ami amellett, hogy példátlan lenne az unió történetében, a belső feszültségeket is tovább erősítené.
A tagállamok ellenállása leginkább abból fakad, hogy a 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keret a Bizottság tervezete szerint három ponton is jelentősen szakítana a korábbi logikával.
A tervek szerint a Bizottság továbbá az eddig különálló agrár-, kohéziós- és vidékfejlesztési forrásokat is összeolvasztaná, amivel párhuzamosan a korábbiakhoz képest az agrárszektorral kapcsolatos kifizetéseket is jelentősen csökkentené. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi, közel 390 milliárd eurós keret helyett, csupán körülbelül 300 milliárd eurót szánna a bizottság erre a területre, ami a legnagyobb lefaragás lenne az agrártámogatások történetében.
Mindez az uniós támogatásokra leginkább rászoruló kis- és közepes gazdaságokat érintené rosszul, amik nem rendelkeznek elegendő tartalékkal ahhoz, hogy a kieső összegeket máshonnan pótolják. Az agrárágazat ugyanis már így is ki van téve az időjárási szélsőségeknek, az egyre gyakoribb aszályoknak, valamint a termelési költségek növekedésének és az ukrán import okozta piaci zavaroknak.
Ha ehhez még az is hozzájárul, hogy a forrásokat lecsökkentik, az elosztásukat pedig nem közvetlenül, hanem egy nagy, központi boríték részeként oldják meg, akkor megnő annak a kockázata, hogy a mezőgazdaság háttérbe szorul más, látványosabb fejlesztési célokkal szemben. Ez pedig nemcsak a gazdák megélhetését, hanem a teljes európai élelmezésbiztonságot is veszélybe sodorhatja, ami mellett az Ukrajnából, vagy épp az Egyesült Államokból behozott élelmiszerek előtt is szélesebbre tárhatja az ajtókat.
A harmadik nagyobb újítás pedig, hogy az új költségvetés egy százmilliárd eurós alapot különítene el Ukrajnának, amit példátlan módon, a hétéves pénzügyi keret részeként, közvetlenül az uniós polgárok finanszíroznának. Mindez azonban több szempontból is komoly aggályokat vet fel: Egyrészt korábban egyetlen más tagjelölt – vagy akár társult – ország sem kapott a közös költségvetésből ilyen mértékű, ráadásul célzott támogatást. Másrészt az EU-nak már most is létezik egy úgynevezett Előcsatlakozási Támogatási Eszköze (IPA), amelyből a csatlakozni kívánó országok – például a Nyugat-Balkán államai – korlátozott mértékben és szigorú ellenőrzések mellett részesülhetnek (a Bizottság egyébként ezt a keretet is emelni kívánja, a plusz pénzeket pedig várhatóan szintén Ukrajna kapná meg).
Az Ukrajnával szemben bemutatott – immár nem is burkolt – kivételezés tehát joggal veti fel a kérdést a tagállamokban, hogy miért éppen neki jut ekkora figyelem, miközben más országok évek, vagy akár évtizedek óta várnak az uniós tagságra és a hozzá kapcsolódó támogatási lehetőségekre.
Mindemellett, az Európai Unió az utóbbi években maga is komoly gazdasági visszaeséssel küzd a zöld átállás költségei és a COVID utáni hitelek visszafizetése miatt. Ebben a helyzetben pedig egy ilyen volumenű ukrán csomag joggal vált ki ellenérzést a tagállami vezetők körében, mert míg így tőlük több befizetést várnak el az uniós programok finanszírozására, addig Ukrajna alanyi jogon jutna olyan pluszforrásokhoz, amiket a tagországok is megkaphatnának.
A 2028–2034-es uniós költségvetés tervezete tehát nem csupán számokról szól, hanem az Európai Unió jövőbeli irányvonalait is meghatározza. A fő kérdés, hogy EU képes-e egyensúlyt találni a közös geopolitikai, valamint gazdasági célok és a belső tagállami érdekek között, vagy egyre inkább egy olyan központosított, brüsszeli érdekeket követő szuperstruktúrává válik, ahol a nemzeti érdekek háttérbe szorulnak. A hozzájárulások emelése, az agrár- és kohéziós források csökkentése, vagy az ukrán különalap létrehozása márpedig ebbe az irányba mutat, ami tovább erősíti azt a benyomást, hogy az unió egyre inkább politikai célokat szolgál a valódi kohézió helyett. Ha pedig mindez így marad, az Európai Unió nem egységesebb, hanem könnyen megosztottabb közösséggé válhat.
