Ukrajna miatt robbanhat ki a harmadik világháború? Vagy csak a diplomácia színházát látjuk?
Az utóbbi hetekben pattanásig feszült helyzet alakult ki a kelet-ukrajnai válságrégióban. Ha a konfliktus tovább mélyül, az magában hordozza egy, a második világháború óta nem látott méretű fegyveres összecsapás veszélyét.
A régi századfordulón a Balkán- félszigetet emlegették Európa lőporos hordójaként. 1914 júniusában a szarajevói merénylet által kiváltott szikra a felhalmozott feszültségek miatt elég volt ahhoz, hogy szinte az egész kontinens évekig elhúzódó véres élet-halál harcba bonyolódjon. Jelenleg Európa újkori történelmének leghosszabb békeperiódusát éljük, a mostani nemzedékeknek, ha eltekintünk a délszláv háború poklától, nincsenek élő emlékeik arról, mit is jelent egy fegyveres konfliktus.
Közép-Európából nézve Ukrajna és a donbaszi válságrégió, bár a politikai földrajz tükrében a szomszédságunkban van, igencsak távol esik tőlünk.
A kelet-ukrajnai konfliktus az elmúlt években tulajdonképpen „befagyott”, de a feszültség tovább lappangott, hiszen az ellentétek feloldására nem mutatkozott valódi esély.
A jelenlegi helyzet kialakulása 2014-ig vezethető vissza, amikor a tüntetések elsodorták a Moszkva-párti Janukovics elnök kormányát, és a Nyugat-barát ukrán nacionalisták kezébe került a hatalom. Ukrajna hagyományosan a kelet-közép-európai geopolitikai törésvonalon fekszik, egyszersmind a birodalmi logikát követő Moszkva számára nélkülözhetetlen ütközőzóna.
Ezzel magyarázható, hogy a 2014-es ukrán forradalmat követő hatalmi vákuumot kihasználva Oroszország megszállta, majd magához csatolta az 1954 óta Ukrajnához tartozó, de nagyrészt orosz ajkú Krím-félszigetet.
Az említett geopolitikai törésvonal szabályosan kettévágja Ukrajnát, a Dnyepertől nyugatra eső területek hagyományosan oroszellenesek, és nem mellesleg ukrán nyelvűek, míg Kelet-Ukrajna kulturális identitásában ezer szállal kötődik Oroszországhoz.
Ez a megosztottság az önálló Ukrajna 1991 óta íródó történelmének a politikai térképét is meghatározta. Az elnökválasztásokon keleten rendre a Moszkva-párti politikusok, míg a nyugati országrészben az ukrán nemzetállam hívei taroltak. A 2014-es forradalom a keleti országrészben komoly félelmeket és ellenérzéseket váltott ki az ott élő orosz ajkú népességben, a szeparatista erők erre a háttérre alapozva robbantottak ki fegyveres lázadást a kijevi kormány ellen.
Bár az ukrán erők visszaszorították a lázadókat, a Moszkva nem is igen titkolt támogatását élvező szeparatisták a Donyec-medence egy részében megvetették a lábukat, ahol máig tartó patthelyzet alakult ki.
A nyugati hatalmak, legalábbis a diplomáciai és a gazdasági nyomásgyakorlás eszközeivel, Ukrajna mellé álltak, de az Oroszország ellen bevezetett szankciók az Európai Unióra nézve is hátrányosak. Ez a tény az elmúlt években hagyott némi mozgásteret Moszkva számára a szankciók megkerülésére, illetve az energiapolitikai terjeszkedésre az öreg kontinens irányában.
Ukrajna helyzetét döntően meghatározza, hogy máig nem heverte ki a 2014 óta tartó polgárháború okozta gazdasági katasztrófát, a visszaesés társadalmi következményeit egyre nehezebb feledtetni a megkésett nemzetállam-építéssel.
Ukrajnában a Szovjetunió felbomlását követően még évtizedekig a kultúra és a tudományosság első számú nyelve az orosz maradt, sok esetben még a nyugati országrészben is.
Porosenko, majd némi meglepetésre Zelenszkij kormánya, ha már a gazdasági gondokra és az égbekiáltó korrupció visszaszorítására nem is találtak jó megoldást, egyre másra fogadtatták el a törvényeket az ukrán nyelv mindenhatóságára a hivatali élet, az oktatás, de a hétköznapi érintkezés területén is.
Az orosz ajkú Zelenszkij megválasztása azt a reményt hordozta, hogy az ukrán nemzetállam építése a nyelvi kisebbségeket kevésbé sújtó formában folytatódhat, ebben a várakozásukban azonban csalódniuk kellett nemcsak a Kelet-Ukrajnában élő orosz ajkúaknak, de a kárpátaljai magyaroknak is.
A magyar közösséget az élet szinte minden területén ellehetetlenítő ukrán kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években kiéleződött Kijev és Budapest viszonya is.
2021 elejére a már befagyott kelet-ukrajnai konfliktus újra forrpontra jutott. Láthatóan sem Kijev, sem Moszkva nem érdekelt a feszültség gyors enyhítésében. Ukrajna, háta mögött érezve a hatalomba frissen berendezkedett demokrata adminisztrációt az Egyesült Államokban, a korábbiaknál határozottabban helyezkedik szembe az orosz fél erődemonstrációival. Moszkva számára is kapóra jön az erő fitogtatása, a szankciók által sújtott orosz gazdaság gondjairól a nagyorosz patrióta érzések felszítása egyfelől eltereli a figyelmet, másrészt azonban a gyenge lábakon álló gazdaság Oroszország konfliktusálló képességét alaposan megkérdőjelezi.
Moszkva elsődleges célja az ukrán határ mentén végrehajtott látványos csapatösszevonásokkal ezért leginkább az lehetett, hogy a Biden-kormányzat egyáltalán tárgyalópartnerként tekintsen a putyini Oroszországra.
Úgy tűnik, ezt Moszkvának sikerült elérnie, hiszen a múlt héten a két vezető telefonon egyeztetett, és egy személyes találkozóban is megállapodtak.
A diplomáciai pengeváltások azonban az elmúlt napokban ennek ellenére tovább folytatódtak, ami azt jelzi, hogy a feszültség enyhülésére rövid távon aligha számíthatunk.
Több jel mutat arra, hogy a koronavírus-járvány által felbolygatott, rendkívül ingatag globális gazdasági helyzet mellett a következő időszakban számolhatunk a politikai instabilitás mélyülésével is. A kelet-ukrajnai konfliktus mellett hasonló globális jelentőségű ellentét látszik elharapózni Tajvan kapcsán Kína és az Egyesült Államok között.
A kilencvenes évek elején lezárult hidegháború óta várhatóan a következő hónapokban, években kell szembenéznünk a legnagyobb kihívással, miként kerülhető el egy, a világ nagy részét érintő, pusztító hatású fegyveres konfliktus.
Kelet-Ukrajnát jelenleg joggal nevezhetjük a világ egyik puskaporos hordójának, jelenleg azonban még joggal reménykedhetünk a robbanást kiváltó szikra elkerülésében.
Az első világháború előestéjéhez képest a hatalmak közötti konfliktuskezelés, ami kiállta a hidegháború legnehezebb próbáit is, előrébb tart. Azonban
a világot sújtó válságjelenségek, elég, ha a pandémia vagy az éghajlatváltozás tragikus társadalmi, gazdasági következményeire gondolunk, fokozzák a kockázatokat.
Vagyis sok múlik a diplomaták bölcsességén, hogy eddigi életünkre utóbb ne „boldog békeidőként” kelljen visszatekintenünk, mint dédapáink nemzedékének.
Megjelent a Magyar7 2021/16. számában.
