Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása ellen szólalt fel Ausztria európai ügyekért felelős minisztere
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
– mondta Claudia Bauer az interjúban, amelyet a dpa német hírügynökség szemlézett szombaton.
Az osztrák miniszter kifejtette, hogy gondosan mérlegelni kell, mennyire képes ma az Európai Unió új tagállamok befogadására.
- mondta.
Claudia Bauer emellett óva intett attól is, hogy a csatlakozás eredményeként "két, különböző szinten álló társadalom" alakuljon ki. Hozzátette: "minden tagjelölt országnak, így Ukrajnának is ugyanazokat a szabályokat kell követnie, és a saját erőfeszítéseivel kell kiérdemelnie a csatlakozás lehetőségét".
Az Európai Unió június közepén kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
A tárgyalássorozat első szakaszának napirendjén többek között az ország igazságszolgáltatási rendszerével, az alapvető társadalmi értékek védelmére irányuló politikájával, valamint a biztonságpolitikájával kapcsolatos kérdések szerepelnek. Közben az az elvárás is megfogalmazódott, hogy Ukrajnában még számos területen, köztük a korrupció elleni fellépés tekintetében is reformok bevezetésére van szükség az uniós csatlakozás előfeltételeként.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azt szorgalmazta, hogy országa már 2027-ben csatlakozzon. Uniós tisztségviselők azonban általában azon a véleményen vannak, hogy Ukrajna taggá válása a következő évtized közepe, illetve a háború lezárása előtt nem várható.