2024. február 5., 11:48

Újraválasztották a salvadori elnököt

A voksok 83 százalékának megszerzésével Nayib Bukele hivatalban levő elnök nyerte a vasárnap tartott salvadori elnökválasztást - erősítette meg a latin-amerikai ország választási bizottsága helyi idő szerint vasárnap késő este.

Nem is indulhatott volna
Nayib Bukele és neje
Fotó: TASR/AP

A 42 éves államfő már a szavazatok számlálása alatt győztesnek nyilvánította magát, annak ellenére, hogy az ország alkotmánya szerint nem is szállhatott volna versenybe második elnöki megbizatásáért.

A politikus Új Eszmék (Nuevas Ideas) nevű pártja az elérhető 60 parlamenti mandátumból 58-at szerzett meg - derült ki az elnök X-bejegyzéséből. 

A választási győzelem bejelentését követően a kormánypárt több ezer támogatója gyűlt össze ünnepelni a főváros nemzeti palotájában.

A parlamenti és elnökválasztáson 6,2 millió salvadori állampolgár, köztük 741 ezer külföldön élő volt jogosult a szavazásra.

Salvador a gyilkosságok fővárosa volt", most mi vagyunk a nyugati félteke egyik legbiztonságosabb országa

- jelentette ki Bukele, hozzátéve, hogy a választási eredmények hűen tükrözik a salvadori nép akaratát. Visszautasította az ellene felhozott vádakat, amelyek szerint autokrata kormányzása alatt tömegesen börtönzött be ártatlan embereket.

Az elnök népszerűségének hátterében a bűnszervezetek elleni sikeres, ám egyben vitatott hadjárata áll, amely során leszámolt számos, az országot több évtizede terrorizáló bűnszervezettel.

A bűnözés visszaszorításával Bukele egyre nagyobb népszerűségre tett szert, kritikusai azonban azzal vádolják, hogy az ország irányításához antidemokratikus rendelkezéseket hozott: korlátozta a állampolgári jogokat, önkényes letartóztatásokat rendelt el, az állami hatáskörök pedig összemosódtak elnöksége alatt.

Bukele előszeretettel gúnyolódik kritikusain, az X-en a "világ legmenőbb diktátoraként" emlegeti magát.

Salvadorban majdnem két éve hirdettek rendkívüli állapotot, amely során számos alapjogot korlátoztak. Az eltelt idő alatt több mint 75 ezer feltételezett bandatagot tartóztattak le a hatóságok, többnyire bizonyíték felmutatása és ügyvédi közreműködés nélkül.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.