Újabb összecsapások voltak Tbilisziben
Újabb összecsapások voltak szerdára virradóan Tbilisziben a georgiai rendőrség és tüntetők között, legkevesebb 15 embert kórházba kellett szállítani - közölte a rendőrség és az egészségügyi minisztérium.

A rendőrség azt is bejelentette, hogy egységei a kora reggeli órákban könnygázzal és vízágyúkkal "megtisztították" a parlament előtti köztereket a tüntetőktől, és letartóztatásokat hajtottak végre.
Az országban azóta vannak tiltakozó akciók és zavargások, hogy a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia párt győzött az október 26-i parlamenti választásokon, és az ellenzék bejelentette, hogy nem ismeri el az eredményt, mert szerinte manipulálták. Több tízezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a feltételezett csalás ellen, Irakli Kobahidze miniszterelnök múlt csütörtöki bejelentése pedig, amely szerint Georgia 2028-ig nem tárgyal az Európai Unióhoz való csatlakozásról, újabb tüntetéshullámot váltott ki.
A belügyminisztérium kedd esti közlése szerint az elmúlt héten összesen 293 embert vettek őrizetbe, és 143 rendőr sebesült meg