Tunéziában a bíróság befagyasztotta a feloszlatott parlament elnökének számláit
Tunéziában a bíróság kedden befagyasztotta Kais Saied államfő több politikai ellenfelének, köztük Rásid Gannúsi, a feloszlatott parlament és a mérsékelt iszlamista Ennahda párt vezetőjének bankszámláit.
A hatóságok közleményt adtak ki, amelyben tájékoztatták a bankokat, hogy haladéktalanul hajtsák végre a terrorizmus elleni bíróság döntését.
Május végén a bíróság már kiutazási tilalmat rendelt el Gannúsi ellen azon vizsgálat részeként, amelyet két ellenzéki 2013-as meggyilkolásával kapcsolatos igazságszolgáltatás akadályozása miatt indítottak.
Dzsebali ellen pénzmosás gyanújával folyik nyomozás, amely a külföldről egy tunéziai jótékonysági szervezetnek történő pénzátutalásokkal kapcsolatos. A politikust június végén letartóztatták, majd négy nappal később szabadon engedték. Július 20-án kell megjelennie a terrorizmus elleni bíróság előtt.
Az elnök a múlt héten bemutatott egy ellentmondásos alkotmánytervezetet, amellyel kapcsolatban mind az alkotmányjogászok, mind az ellenzék egyszemélyes, zsarnoki hatalom kiépítésének veszélyére figyelmeztetett. A dokumentumot a tervek szerint július 25-én bocsátják népszavazásra.