Tulajdonos: a Pegasus kémszoftver terrortámadások megelőzésére szolgál
A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa nem tartja felelősnek a cégét a program további felhasználásáért, miközben a Háárec című lap szerzője szerint az IT szektor sötét üzleteiről van szó.

- közölte Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a kémprogram védelmére kelve az egyik izraeli kereskedelmi rádió kedd reggeli műsorának adott interjúban.
Hulió kifejtette, hogy vállalata nem ismeri a szoftverével lehallgatottak névsorát. Cégük megalakításakor eldöntötték, hogy csakis kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem. Sőt nem is minden kormánynak, mert vannak, amelyek nem méltók ilyen eszköz használatára - tette hozzá.
- magyarázta az üzletember.
- fejtette ki Hulió. Felhívta arra is a figyelmet, hogy voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát és abbahagyták velük az együttműködést. Mindezt egy átláthatósági jelentésben tették közzé - hangsúlyozta az üzletember.
Hulió szerint az izraeli szabályozás a világon a legfejlettebb a kiberellenőrzés minden kérdésében, jobb, mint Európában és külön korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki hogyan árulhatja termékét és milyen korlátozásokat helyez el benne.
- hangoztatta az izraeli üzletember.
A Háárec című újság viszont azzal vádolta az NSO-t, hogy a "rossz fiúk" oldalán áll, s a kibertámadásokat szolgáló szoftverek gyártóit az IT szektor sötét oldalának nevezte.
A cikk szerint Izrael eszközeit szemlátomást arra használták, hogy emberi jogi aktivistákat, újságírókat és forrásaikat figyelemmel kísérjék, behatoljanak a magánéletükbe olyan országokban, melyeknek kétes a múltja ezekben a kérdésekben. A lap szerint sötét üzletről van szó, amely a rezsim ellenzőinek bántalmazásához, bebörtönzéséhez, sőt halálához vezethet azokban az országokban, ahol "utolsó szempont" a megfelelő jogi eljárások biztosítása.