2026. január 9., 17:38

Tucker Carlson szerint az USA nagy háborúra készülhet

Tucker Carlson, az ismert amerikai konzervatív kommentátor legutóbbi műsorában az amerikai hadikiadások tervezett rendkívül nagymértékű emelése kapcsán úgy vélekedett, hogy ez a trend azt jelezheti, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy nagy háborúra készül.

 

Tucker Carlson - saját kommentár műsorában - 2026 - Rumble - reprofoto
Tucker Carlson
Fotó: Rumble - reprofoto

Az X-en közvetített nagy nézettségű műsor vezetője a Venezuelában végrehajtott amerikai műveletet, illetve azt követően nyilatkozott így, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, miszerint az USA 2027-es költségvetésében azt tervezik, hogy a jelenlegi mintegy ezer milliárd dollárról, ennek másfélszeresére, vagyis másfél billió dollárra emelik a hadikiadások szintjét.

Az Amerikai Egyesült Államok hadikiadásai már évtizedek óta globálisan a legmagasabbnak számítanak. Az USA ez évi büdzséjében mintegy ezer milliárd dollár szerepel erre a célra, ami többszöröse annak, amit a sorban utánuk következő Kína és Oroszország erre a célra együttesen költ. Bár a Pentagon költségvetése évről évre emelkedik, ilyen arányú büdzséemelésre – mint amilyet most beharangozott az amerikai elnök – már évtizedek óta nem volt példa.

Carlson műsorában Donald Trump bejelentésére reagálva azt mondta: nem is kell feltenni a kérdést, hogy a hadikiadásoknak egy ilyen arányú emelése milyen célt szolgálhat, mivel egyértelmű, hogy egy olyan ország, amelynek ekkora a hadiköltségvetésre egy globális vagy regionális, nagy háborúra készül.

„Nincs semmilyen más ok arra, hogy valaki ezt tegye. Ez a költségvetés nem a békefenntartás költségvetése. Ez egy háborús költségvetés. Egy nagy háború költségvetése” – szögezte le Tucker Carlson.

A kommentátor szerint minden jel arra mutat, hogy belátható időn belül háborúra kerül sor. Hozzátette: reméli, hogy erre nem kerül sor, de a jelek arra utalnak, hogy az események „a harmadik világháború” irányába haladnak.

Carlsson videójában annak a véleményének is hangot adott, hogy szerinte az Amerikai Egyesült Államok nem lenne képes arra, hogy túléljen egy olyan esetleges háborús konfliktust, amelyben Oroszország és Kína lennének az egyesült ellenfelei, ezért megegyezésre kellene törekedni velük. Hozzátette: egy ilyen megegyezésnek például az USA és Oroszország között számos akadálya van, mégpedig a neokonzervatívok, az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai irányultsága és a fegyveripar szereplői.

Carlson videójában a Venezuelában végrehajtott amerikai műveletet is bírálta, azt hangoztatva, hogy ezzel a lépéssel az Amerikai Egyesült Államok abba a szakaszba lépett, amikor „a köztársaság birodalommá alakult.” Kijelentette: az ezt követő eseményeket pedig nagyjából tudni lehet, ezt követően kerül sorra az, hogy az energia és a hatalom a törvényalkotók kezéből a végrehajtói hatalom kezébe kerül.

„A Kongresszus jelentéktelenné válik, ez már most zajlik, Venezuela elnökének ügyében sem kérdezték meg … a hatalom a végrehajtáshoz kerül, Cézárhoz vagy az elnökhöz, a nemzeti vezetőhöz, vagy ahogy tetszik” – magyarázta a kommentátor, aki szerint ez a folyamat csak gyorsulni fog.

 

Megosztás
Címkék