Trump visszavonná a tévétársaságok engedélyét, amelyek nem sugározták a csütörtöki beszédét
Donald Trump amerikai elnök visszavonná azoknak a tévétársaságoknak a műsorengedélyét, amelyek nem közvetítették élőben csütörtök esti beszédét, ami elsősorban a nemzeti választási folyamatba való állítólagos külföldi beavatkozásra összpontosított. A beszéd négy hónappal a félidős választások előtt hangzott el.
Az amerikai elnök azt mondta, hogy azok a csatornák, amelyek nem sugározták a beszédét, "összeesküvést" szőnek, és vissza kellene vonni az engedélyüket.
- mondta az amerikai elnök.
- jelentette ki Donald Trump, aki elsősorban Kínát vádolta azzal, hogy komoly befolyást próbál gyakorolni az amerikai választásokra.
A három nagy amerikai televíziós csatorna közül kettő, az ABC és az NBC, továbbá a CNN nem közvetítette főműsoridőben elhangzó elnöki beszédet élőben. A szakértők szerint a csatornákat alkotmányos jogok védik, hogy eldöntsék, mit sugároznak. Általános gyakorlat szerint a műsorszolgáltatók a legtöbb ilyen beszédet azzal az indokkal sugározzák, hogy közérdekű információkat szolgáltatnak.