2025. február 12., 09:28

Trump: Az Egyesült Államok képes lesz ellenőrzése alá vonni és működőképessé tenni a Gázai övezetet

Donald Trump szerint az Egyesült Államok képes lesz ellenőrzése alá vonni a Gázai övezetet, és működőképessé teszi azt. Az amerikai elnök erről kedden beszélt, amikor a Fehér Házban fogadta II. Abdalláh jordániai királyt.

Donald Trump
Donald Trump
Fotó: TASR/AP

Donald Trump megerősítette egy héttel ezelőtt bejelentett tervét, miszerint amerikai szerepvállalással fogják újjáépíteni az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti háborúban jórészt lerombolt palesztin területet. Meggyőződését fejezte ki, hogy az Egyesült Államoknak felhatalmazása lesz a jelenlétre a Gázai övezetben, és nem kell megvásárolnia a területet.

Nem kell megvásárolnunk, nincs ott semmi, amit meg lehetne venni. Ez egy háború sújtotta övezet

– fogalmazott Donald Trump.

Hozzátette, hogy

az Egyesült Államok megszerzi, felvirágoztatja, és működőképessé teszi a területet, és ott a közel-keleti emberek számára munkahelyek létesülnek.

Az elnök megismételte azt az elképzelését is, hogy a Gázai övezet lakosságát a térség környező országaiban létesülő településeken helyeznék el, így Jordániában és Egyiptomban. Vendégéhez, a jordániai királyhoz fordulva Donald Trump azt mondta, hogy "az Egyesült Államok ellenőrzésével a földterület, a meglehetősen nagy földterület felett első alkalommal lesz az Önök számára stabilitás a Közel-Keleten".

Arra az újságírói kérdésre, hogy akár a Jordánia és Egyiptom számára folyósított segélyek leállítását is elképzelhetőnek tartja-e, ha a két ország elutasítja tervét, Donald Trump azt mondta: "nem, mert valamit tenni fogunk, nem kell, hogy pénzzel fenyegetőzzek".

Emellett a jó kapcsolatokra, és a jó megbeszélésre hivatkozott a jordániai uralkodóval. II. Abdalláh jordániai király arra hívta fel a figyelmet, hogy

a palesztin kérdés rendezésére létezik egy terv Egyiptom és az arab országok részéről, és a kérdés csak az, hogy azt miként teszik működőképessé mindenki számára.

Az amerikai elnök tervével kapcsolatban az uralkodó azt javasolta, hogy "ne szaladjanak előre ezzel a kérdéssel". II. Abdalláh a találkozó után az X közösségi oldalon is kiadott közleményt, amelyben azt hangoztatta, hogy minden szereplő számára prioritásnak kell lennie a súlyos humanitárius helyzet kezelésének, a háború sújtotta Gázai övezet újjáépítésének, valamint annak, hogy ne telepítsék át a lakosságot. Egyben úgy vélte, hogy a megoldásban szükség van az Egyesült Államok vezető szerepére, és Donald Trumpot a "béke emberének" nevezte, aki tevékeny szerepet játszott a gázai tűzszünet elérésében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.