Trump akár 5 milliárd dollárra is beperelheti a BBC-t
Donald Trump amerikai elnök pénteken az Air Force One fedélzetén újságíróknak kijelentette, hogy "valószínűleg jövő héten" beperli a BBC-t, és 1-5 milliárd dollár közötti összeget követel a brit közszolgálati televíziótól egy január 6-i beszédének manipulatív vágása miatt.
A Reuters által megtekintett jogi dokumentum szerint Trump ügyvédjei eredetileg péntek estig adtak határidőt a BBC-nek a dokumentumfilm visszavonására és legalább egymilliárd dolláros kártérítésre.
A BBC azonban nem lát jogalapot rágalmazási perre, és nem fizet kártérítést. "Őszintén sajnáljuk a klip szerkesztésének módját, de határozottan vitatjuk, hogy rágalmazási kereset alapja lehetne" - közölte. "Már el is ismerték, hogy csaltak" - mondta Trump a Reuters tudósítójának. A GB News-nak adott interjúban pedig hozzátette:
A botrány következtében a héten lemondott Tim Davie főigazgató és Deborah Turness hírigazgató. Keir Starmer brit miniszterelnök szerdán a parlamentben kijelentette: támogatja a "erős és független BBC-t", de a csatornának "rendet kell teremtenie otthon". A kulturális miniszter, Lisa Nandy szerint a bocsánatkérés "helyes és szükséges" volt.