Trump 50 százalékos vámmal sújtja az Iránt "felfegyverző" országokat
Az Egyesült Államok azonnali hatállyal 50 százalékos vámot vet ki minden olyan országból érkező importra, amely fegyvereket szállít Iránnak – jelentette be szerdán Donald Trump amerikai elnök. Nem pontosította, hogy az intézkedés mely konkrét országokra vonatkozna – számolt be róla a TASR.
Trump a saját közösségi oldalán, a Truth Socialön közzétett bejegyzésében – amelyet néhány órával az Iránnal folytatott háborúban bejelentett kéthetes tűzszünet után tett közzé – azt írta, hogy az új vámot kivétel nélkül vezetik be az érintett országokkal szemben.
Irán a fegyverszállítások terén elsősorban Oroszországra támaszkodik. Azok az országok, amelyek különböző okokból nyugati szankciók alatt állnak, tavaly „stratégiai partnerséget” kötöttek, amely a katonai és hadiipari együttműködést is magában foglalja.
Moszkva hivatalosan nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban a Teherán melletti nyilatkozatokon túl, azonban több amerikai médium – köztük a CNN és a The Washington Post – arról számolt be, hogy Oroszország adatokat szolgáltat Iránnak az amerikai katonák, hajók és repülőgépek helyzetéről és mozgásáról.
Az Egyesült Államok Trump újbóli elnöki hivatalba lépése óta vámokat használ nyomásgyakorlási és tárgyalási eszközként.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nemrégiben jogellenesnek minősítette azt a módot, ahogyan az elnök számos globális vámot bevezetett.