Tragikus buszgyulladás: Legalább 20 áldozatot jelentettek
Legalább 20 ember vesztette életét péntek hajnalban egy busz és egy motorkerékpár ütközése és az azt követő tűz következtében Dél-Indiában, közölte a helyi rendőrség.
A baleset helyi idő szerint kora reggel történt Kurnúl város szélén, az indiai Andhra Pradesh államban. A buszban körülbelül 30 utas utazott, és éjszakai járaton közlekedett Hyderabad és Bengalure városok között.
A rendőrség szerint eddig 12 áldozat holttestét sikerült azonosítani, kilencet még várnak az azonosításra. Néhány holttest „erősen megégett” – tette hozzá a rendőrség a közleményében.
Az eddigi vizsgálat eredményei szerint a busz egy motorbiciklivel ütközött, amely a busz üzemanyagtartálya alá szorult, ami robbanást és tüzet okozott, ez gyorsan terjedt az egész járműben. A baleset idején a legtöbb utas aludt. Azoknak, akik ébren voltak, sikerült betörniük az ablakokat és kiugraniuk, közölte az India Today hírcsatorna.
A baleset alig két héttel azután történt, hogy 22 utas meghalt egy busztűzben október 14-én az észak-indiai Rajasthan államban, emlékeztet a DPA. A Times of India napilap szerint a baleset kivizsgálása arra utal, hogy a tüzet valószínűleg a jármű légkondicionáló rendszerében bekövetkezett rövidzárlat és gázszivárgás okozta.