Továbbra is sikeresek az Oroszországban maradt amerikai vállalatok
Az amerikai vállalatok egyelőre nem tapasztalták az Oroszországgal szembeni szankciós nyomás enyhülését, annak ellenére sem, hogy Donald Trump elnök igyekszik javítani a Moszkvával fenntartott kapcsolatokat – jelentette ki az Oroszországban működő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) igazgatója, Robert Agee. A TASR erről a TASS hírügynökség jelentése alapján számolt be.
Fotó:
Twitter
„Vállalataink többsége Oroszországban maradt, és jól megy nekik, sikeresek” – mondta Agee a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum margóján.
Annak ellenére, hogy Trump úr javítani szeretné az Oroszországgal való kapcsolatokat, a szankciók lényegében nem változtak. Úgy gondolom, hogy ezek a szankciók a konfliktus végéig érvényben maradnak”
– tette hozzá.
Az Ukrajna elleni háború előtt Oroszországban aktív amerikai vállalatok többsége továbbra is jelen van az országban, bár néhány nagy nemzetközi márka kivonult – zárta szavait Agee.
Címkék