További gondok az amerikai szövetségi hivatalok leállása kapcsán
Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn
A Munkaügyi Statisztikák Irodája közleményben tudatta, hogy pénteken nem jelenik meg a januári foglalkoztatási adat, kedden pedig az új álláshelyeket összegző decemberi statisztikát nem adják, mert a hivatalt is érinti a február elsején életbe lépett ismételt, ezúttal részleges kormányzati leállás.
A közlemény szerint amint a finanszírozás helyreáll, mindkét adat elérhetővé válik. A szövetségi hivatalok egy része azt követően kényszerült leállásra, hogy a további működtetésükről a Kongresszus nem tudta elfogadni a szükséges költségvetési jogszabályokat.
Donald Trump elnök hétfőn közösségi oldalán arra sürgette a képviselőház republikánus és demokrata képviselőit, hogy működjenek együtt a kormányzati intézmények újranyitása ügyében és közölte, hogy Mike Johnson republikánus házelnökkel közösen próbálnak megoldást találni. A képviselőház kedden szavazhat a helyzet rendezését hivatott büdzséről. Vasárnap óta többi között nem áll rendelkezésre költségvetési forrás a Pentagon, a belbiztonsági, valamint a közlekedési minisztérium, illetve a hozzájuk tartozó szervezetek működésére. A leállás sokkal szűkebb körű, mint tavaly ősszel, amikor 40 napot meghaladó ideig szünetelt az amerikai kormányzat működése.
A költségvetési törvény elfogadását a demokraták ahhoz a feltételhez kötik, hogy az adminisztráció változtasson a bevándorlási rendészet működésén és intézkedjen reformokról. A belbiztonsági minisztériumhoz tartozó Bevándorlási és Vámvégrehajtás (Immigration and Customs Enforcement – ICE) ügynökeinek feladatkörébe tartozik az illegálisan az Egyesült államokban tartózkodó külföldiek kitoloncolási őrizetbe vétele is.
A hatóság tevékenysége az elmúlt hetekben Minnesota államra és Minneapolis városra összpontosul, ahol a demokrata vezetők a hatóságot erőszakos fellépéssel vádolják, és túlnyomóan baloldali csoportok szervezésében állandósultak a tüntetések. A kifogások között szerepel az is, hogy olyan illegális bevándorlók szintén célpontjai az intézkedéseknek, akik nem gyanúsíthatók bűncselekmények elkövetésével. Donald Trump megbízásából a feszültségek csökkentése érdekében egy hete Minneapolisban tartózkodik a Fehér Ház határőrizetért és kitoloncolásért felelős vezetője, Tom Homan, aki megérkezése után tárgyalt a helyi demokrata vezetőkkel. Együttműködést kért a bűnözők őrizetbe vételéhez, és hangsúlyozta, hogy a bevándorlási intézkedések a bűncselekmények gyanúsítottjaira és elkövetőire összpontosítanak. Ugyanakkor világossá tette, hogy egyetlen személyről sem feledkeznek meg, aki törvénysértő módon tartózkodik az Egyesült Államokban.