Tovább mélyül a globális fegyverkezési spirál
Miközben a korábbi fegyverzetkorlátozási megállapodások sorra omlanak össze az utóbbi években, a világon egyre több ország fejleszti rohamtempóban a haderejét. Az egyre ingatagabb nemzetközi biztonsági környezetben sok ország már nem a diplomáciát, hanem a fegyverkezést tekinti a stabilitás zálogának. A leszerelés évtizedeit így egyre biztosabban egy újabb fegyverkezési korszak váltja fel, ami regionális és globális szinten is új időszakot hozhat.
Az egyre nyilvánvalóbb fegyverkezési spirál mára kis túlzással a világ minden pontjára kiterjed, a világszinten egyre nyilvánvalóbb folyamatban pedig leginkább a nagyhatalmak között zajló stratégiai versengés diktálja a tempót.
Ennek részeként a legerősebb katonai hatalomnak számító USA-ban amellett, hogy az elmúlt években drasztikusan megugrott a katonai kiadásokra szánt összegek nagysága, már a nukleáris kísérleti robbantások újraindítása is felmerült.
Az ország már korábban kilépett az INF egyezményből (Közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése) évente pedig kb. 40 milliárd dollárra növelte a nukleáris arzenáljának fejlesztésére szánt kiadásokat. Ezzel együtt, az Egyesült Államok 1992 óta nem hajtott végre nukleáris robbantást, így egy ilyen lépés amellett, hogy szakítana az évtizedes önkéntes moratóriummal, az USA elmúlt három évtizedes „békepolitikáját” is megváltoztatná.
Egy ilyen lépés ráadásul a többi atomhatalmat is hasonló döntésre sarkallhatja, ami öngerjesztő folyamatot indítana el a nukleáris fegyverek fejlesztése terén, ami a fegyverkezési spirálra is hatással van.
Ezzel párhuzamosan ugyanis például Kína is hatalmas léptekkel igyekszik egy modern, világszínvonalú hadsereget építeni, amely képes lehet rivalizálni az amerikai haderővel. Ennek egyik látványos jeleként pár napja Peking a harmadik repülőgép-hordozóját is hadrendbe állította. Az új hadihajó érdekessége, hogy olyan elektromágneses katapultrendszert használ a repülőgépek indításához, amellyel eddig csak egyetlen amerikai hordozó rendelkezett. Az ország emellett mára a világ legnagyobb haditengerészetével is büszkélkedhet, miközben a hadiipara egymás után bocsátja vízre és a levegőbe az újabb hajókat, vadászgépeket és drónokat. De természetesen a nukleáris területen is látványos kínai erősödés zajlik, amire Kína kb. 12 milliárd dollárral fordított többet az utóbbi években. Bár Peking atomfegyvereinek pontos száma államtitok, nyugati becslések szerint mára nagyjából 600 bevethető robbanófeje lehet, ami több mint kétszerese az öt évvel ezelőttinek. Az ország ráadásul öt éven belül akár 1000 nukleáris töltettel is rendelkezhet, amivel már a legnagyobb számú atomtöltettel rendelkező országok közé emelkedhet.
Mindeközben a leköszönő szuperhatalom, Oroszország is a hidegháborút idéző retorikával és tettekkel igyekszik reagálni a kialakult helyzetre. Ennek részeként Vlagyimir Putyin rendszeresen hangoztatja, hogy Oroszország páratlan pusztító erejű fegyverekkel rendelkezik és folyamatosan modernizálja a nukleáris arzenálját.
Moszkva emellett évente körülbelül 8–10 milliárd dollárt fordít az atomprogramjára, nemrég ráadásul egy nukleáris meghajtású robotrepülőt és tengeralattjáró torpedót is sikeresen tesztelt, miközben számos egyéb hadiipari fejlesztés és modernizálás is zajlik az országban. Az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően az ország hadereje ráadásul ma az egyik legnaprakészebbnek is számít a világon, amivel olyan rutint és adatbázist halmozott fel, amit békeidőben semmilyen szimulációval nem lehetne előállítani.
Hasonló folyamatokat láthatunk azonban a Közel-Keleten is. Irán urándúsítási tevékenységének előrehaladása ugyanis az utóbbi években több regionális hatalmat arra késztetett, hogy folyamatosan növelje a katonai kiadásait.
Szaúd-Arábiapéldául amellett, hogy ma már hatalmas összegeket költ a legkorszerűbb fegyverekre (légvédelmi rendszerek, precíziós rakéták, drónelhárító technológiák), az utóbbi időben azt is egyértelművé tette, hogy amennyiben Irán atomfegyverhez jutna, Rijád is hasonló lépéseket tesz. Bár ennek megakadályozása érdekében Izrael pár hónapja több támadást is mért az iráni katonai és atomipari létesítményekre, az országban vélhetően ma is tovább folyik az atomfegyverek fejlesztése, ami így akár dominóhatást is eredményezhet a térségben. Ennek tükrében pedig nem meglepő, hogy a régió országai 2024-ben globálisan is előkelő helyet foglaltak el a katonai kiadásaik növelését illetően, a haderőfejlesztésre szánt összegek pedig 2025-ben is tovább növekedtek.
A folyamatokat látva pedig már Európa országai is haderőfejlesztésbe kezdtek. A kontinens államai az elmúlt egy évben átlagosan 13-15 százalékkal növelték a védelmi kiadásaikat, aminek részeként például Németország 28 százalékkal, Lengyelország pedig 31 százalékkal növelte az erre fordított összegeket, ami a hidegháború utáni legnagyobb növekedést jelenti a katonai kiadások terén.
Mindeközben a két európai atomhatalom Franciaország és Nagy-Britannia egyenként már 6-7 milliárd dollárt költ az atomfegyvereinek fejlesztésére. Az európai országok ezzel párhuzamosan sorra jelentik be a haderő modernizációs programjaikat is, aminek keretén belül a hadkötelezettségi rendszer átalakítása mellett (pl. Németország 2026-tól) új harckocsikat, rakétarendszereket, légvédelmi eszközöket és vadászrepülőket vásárolnak a jövőben. Ezzel együtt a folyamat dinamikája láthatóan jóval elmarad a világ egyéb régióihoz képest, ami jól mutatja, hogy a kontinens az alakítás helyett, ma már elsősorban csupán reagálni tud a nemzetközi folyamatokra.
A világ tehát szemmel látható módon fegyverkezik. Az egyre kiterjedtebb fegyverkezési spirál pedig emiatt mára nem csupán tény, hanem egy egyre kevésbé kontrollálható nemzetközi realitás, amit a globális katonai kiadások évről-évre történő, folyamatos növekedése is alátámaszt (2024-ben ennek összege már elérte a 2780 milliárd dollárt). A globális leszerelés korszakát így mára egyértelműen egy olyan újra fegyverkezési hullám váltotta fel, amely egy önmagát erősítő, öngerjesztő folyamattá formálódott. A kérdés pedig így már nem az, hogy kialakulhat-e egy új fegyverkezési korszak,hanem az, hogy képesek leszünk-e bármit tenni annak következményei ellen.
