Törökországban őrizetbe vették az Iszlám Állam 115 feltételezett tagját
A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját, akik a hatóságok szerint az év végi ünnepek alatt készültek támadásokra - jelentette a török állami média.
A TRT állami műsorszolgáltató közlése szerint a hatóságok összesen 137 személy ellen adtak ki elfogatóparancsot, a még szökésben lévő 22 gyanúsított ellen pedig nemzetközi körözést rendeltek el.
A műveletet az isztambuli terrorellenes egységek irányították, miután a török hírszerzés arról tájékoztatta a hatóságokat, hogy az Iszlám Államhoz köthető csoportok nem muszlim személyek, illetve ünnepi rendezvények ellen készülhetnek támadásokra. A rajtaütések során a rendőrség több helyszínen lőfegyvereket és dokumentumokat foglalt le. A nyomozók szerint a gyanúsítottak aktív konfliktuszónákban működő Iszlám Állam-tagokkal álltak kapcsolatban.