Tömeges elbocsátásokat tervez a luxusautó-gyártó?
A német Porsche autógyárban minden negyedik munkahely veszélyben van. Erre a vállalat üzemi tanácsa figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a vállalatvezetés azzal fenyeget, hogy az autók fejlesztését és gyártását alacsonyabb költségű országokba helyezi át – írja a Reuters.
„A vállalat igazgatótanácsa mindeddig nem mutatott be jövőképet a német üzemek számára. Ellenkezőleg, azzal fenyeget, hogy a fejlesztést és a gyártást olyan országokba helyezi át, ahol jóval alacsonyabbak a munkaerőköltségek” – mondta Ibrahim Aslan, a Porsche üzemi tanácsának elnöke. Hozzátette: ez a hozzáállás a Porsche munkahelyeinek mintegy egynegyedét veszélyezteti.
A harmadik negyedévben a cég 966 millió eurós működési veszteséget jelentett, míg a tavalyi év azonos időszakában 974 millió eurós nyereséget ért el. Ennek fő oka a villanyautókra való átállás ütemének jelentős lassulásával összefüggő magas költségek. A működési veszteség ráadásul jóval magasabb lett, mint amire a Visible Alpha elemzői számítottak, akik 611 millió eurós veszteséget vártak.
Három negyedév alatt a vállalat éppen csak elkerülte a veszteséget, 40 millió eurós működési nyereséget ért el, míg a tavalyi év első kilenc hónapjában ez 4,04 milliárd euró volt. Az adózott nyereség 95,9%-kal 114 millió euróra esett vissza.
A Porsche árbevétele az év első kilenc hónapjában 26,86 milliárd eurót tett ki, ami éves összevetésben 6%-os csökkenést jelent.