2025. március 16., 19:18

Többezer hektár őserdőt irtanak ki, a klímacsúcs helyszínére vezető autópálya miatt

Többezer hektár amazóniai őserdőt irtanak ki Brazíliában annak az autópályának az építése során, amely az ENSZ idén ősszel esedékes klímaváltozási konferenciájának helyszínére vezet - számolt be több hírforrás, köztük a thegatewaypundit.com is.

 

Őserdő irtás a leendő új autópálya útvonalán Brazíliában - X - Twitter
Fotó: X - Twitter

A témára jóléti exisztenciát építő álcivil szervezetek képviselőit és jónéhány menthetetlen hasznos idiótát leszámítva egyre kevesebben hajlandóak fenntartások nélkül keresztbe lenyelni az emberi tevékenységnek a klímaváltozásra gyakorolt állítólagos hatását elhitetni akaró – tények szintjén máig nem bizonyított és sarokpontjaiban szakértők sora által megkérdőjelezett – dogma gumicsontját. Ugyanakkor az ezer sebből vérző elmélet, amelynek politikájától a racionális gondolkodás irányába megvalósítandó nyitást képviselni látszó új amerikai kormányzat is elállást mutat, s amely a Green Deal ágendán keresztül az Európai Unió országainak gazdaságát és viszonylagos jólétét tönkre tételének központi eleme, elveiben továbbra is virágzik az öreg kontinens és más országok globalista politikai elitje körében.

Ezt a rendkívül romboló hatású, és az új évszázad talán legkártékonyabb átverésének céljait követő ideát követi az ENSZ idén novemberre tervezett klímaváltozási konferenciája, ismertebb nevén a COP30 is, amelyet a brazíliai Belém városában készülnek megtartani, az országában a demokráciával köszönőviszonyban nemigen lévő, drákói intézkedéseket bevezető, globalista Lula de Silva elnök serény ténykedése mellett.

A brazíliai Belém városa a térképen - googlemaps
Fotó:  googlemaps
A rendezvény, amelyre előzetes becslések szerint több, mint ötvenezer résztvevőt várnak egy új helyszínen kerül megrendezésre, s ahhoz egy új az amazonasi őserdőt 13 kilométeren átszelő autópálya vezet majd. Ennek elkészítéséhez azonban több ezer hektárnyi őserdőt tarolnak le. Magáról az építkezésről még a fősodorral való szembe helyezkedéssel aligha vádolható BBC is úgy számolt be, hogy bár azt a helyi kormányzat a „fenntarthatóság” példájaként említi, a helyi lakosság és a természetvédők fel vannak háborodva annak negatív kihatásai miatt. Nos, talán ilyen az, amikor a szavak szintjén megvalósuló, de igazából globalista hatalmi érdekeket követő „természetvédelem” szembe találkozik a nem éppen jól fizetett, de a helyi érdekeket követő valós aktivizmussal.

A brit közmédia beszámolójában rámutat: az építés során érintetlen területeket tarolnak le, és az ott élők közül sokak megélhetését ellehetetlenítette az építkezés. 

„Mindent tönkretettek, a termésünket elpusztították. Már nincs semmilyen bevételünk, amelyből eltartsuk a családunkat” – nyilatkozta a BBC-nek egy helyi lakos, Claudio Verequete, akinek elkeseredett szavai egyértelműen szembe mennek a brazil elnök „minden kitűnően zajlik” értelmű kijelentéseivel. 

És akkor részleteiben még nem esett szó a klímacsúcs helyszínéhez vezető autópálya miatt letarolt őserdő következtében keletkezett természeti károkról.

Az új autópálya nyomvonala az amazonasi őserdőben Brazíliában - X - Twitter
Fotó:  X - Twitter
De persze ez aligha érdekli különösebben a természetvédelem valóban fontos ideája mögé rejtőző globalista érdekembereket, hangulatformálókat és a virtuális valóság más mérnökeit, hiszen már sokszor bebizonyosodott, hogy számukra csak a LÁTSZAT mentén formálódó „eredmények” a fontosak, úgy – hogy csak egy példát említsünk – mint a legutóbbi hasonló, Skóciában tavaly zajlott konferencián, ahol a „nagyérdemű” résztvevők büszkén prezentálták, hogy a rendezvényen mindenki „zérókibocsátású” elektromos autóval közlekedett, de arról már nem tettek említést, hogy a „zöld” járműveket az infrastruktúra hiánya miatt dízelgenerátorokról kellett tölteni.

A teljesség igénye nélkül, de a prioritások érzékeltetése mentén talán említést érdemel az a nyilvánosan hozzáférhető közlés is, amely szerint a leendő konferencia – talán nem a szociálisan leginkább rászoruló réteghez tartozó – résztvevői leginkább azt panaszolták, hogy a helyi szállások a rendezvény idején a nemzetközi szállásfoglalási oldalakon a megszokott árak sokszorosára ugrottak fel, amit orvosolandó a globalista brazil kormányzat – hogy másképp, mint a „jóléti társadalom mintapéldájának számító” brazil adófizetők pénzéből – 26 ezer további szálláshely rendelkezésére tett ígéretet. A lépés „természetesen érthető”, mert hát hogyan is adná az magát, hogy „az emberiségnek a bolygó megmentésén dolgozó legnagyobb elméinek” esetleg le kelljen mondaniuk egy harminc éves konyakon flambírozott homár vacsoráról, amikor a helyi jónép egy sült krumpli-kóla kombón dúskál.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.