Többen meghaltak Hondurasban egy női fegyintézetben kitört tűzben
Legalább 41 holttestet találtak Hondurasban egy női fegyintézetben, ahol egy fegyenclázadást követően tűz ütött ki - közölte kedden a közép-amerikai ország főügyészsége.
A hondurasi belügyminisztérium korábban 25 összeégett holttestről számolt be.
Az eset a fővárostól, Tegucigalpától mintegy 35 kilométerre északnyugatra található Támara női börtönében történt.
A vádhatóság a Televicentro televíziónak adott tájékoztatása szerint a vizsgálat még zajlik az ügyben. A legtöbb halálos áldozat égési sérüléseket szenvedett. Legkevesebb hét nőt kórházba kellett szállítani sebesüléseik miatt.
Julissa Villanueva, a közbiztonsági miniszter helyettese közölte, hogy az incidens hátterében a szervezett bűnözés áll.
Az utóbbi hetekben több hondurasi börtönben is voltak erőszakcselekmények. Xiomara Castro államfő kormánya az ilyen jellegű incidensek elszaporodása miatt egy különbizottságot állított fel, hogy úrrá legyenek az ország büntetés-végrehajtási rendszerben keletkezett válságon.