2025. június 16., 09:51

Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban

Nyolcan meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban - jelentette a helyi mentőszolgálat.

Izrael
Fotó: TASR/AP

Nem tudták megmenteni a Haifán, a romok között rekedt embereket, a korábbi ötről nyolcra nőtt az éjszakai támadások halálos áldozatainak száma a katonai rádió jelentése szerint.

Az izraeli civilek a Tel-Aviv melletti Petach Tikván és Bné Brakban vesztették életüket a becsapódó rakéták miatt az otthonaikban.

Több mint száz sebesültet szállítottak el erről a két helyszínről és két másik tel-avivi helyszínről a mentők. A támadások nyomán több száz otthon lakhatatlanná vált.

Amikor egy rakéta közvetlenül eltalál egy épületet, lehetséges, hogy még a védett beton bunkerszoba sem tud ellenállni neki

- jelentette a mentőszolgálat képviselője az egyik helyi rádióban.

Lakásról lakásra haladunk, és megbizonyosodunk arról, hogy nincsenek sérültek. Két, húsz emeletes épületet ért találat, minden lakást átfésülünk, eddig negyvenhárom sérültet kezeltünk

- mondta el a Petach Tikva-i becsapódás helyszínéről.

Az Izraelben telepített Nyíl és az amerikai THAAD légvédelmi rendszer nem nyújt hermetikus védelmet a ballisztikus rakéták ellen, pedig ezek a világ legjobb elfogói. A legtöbbjüket elfogják, de az elfogásokban nem lehet száz százalékos sikert elérni

- magyarázta Tal Inbar rakétaszakértő a Walla hírportálnak hétfőn.

A legutóbbi támadási hullám nyomán kár keletkezett az amerikai nagykövetség tel-avivi épületében, miután egy közeli helyszínt eltalált egy iráni rakéta. Személyi sérülés nem történt, a nagykövetség hétfőn zárva tart.

Irán: több mint 220 halott az izraeli támadások kezdete óta

Az izraeli offenzíva kezdete óta a támadásokban legalább 224 ember halt meg, és legalább 1277 ember sérült meg Iránban - közölte az iráni egészségügyi minisztérium egyik képviselője az X platformon. 

Izrael vasárnap is folytatta a támadásokat az iráni főváros ellen. Kormányzati épületek, de lakóövezetek is célpontjai voltak a támadásoknak.

Teherán ég

- írta Izrael Katz izraeli védelmi miniszter az X platformon. Izrael kinyilvánított háborús célja az iráni atomfegyver-fejlesztés megakadályozása. A katonai művelet várhatóan "hetekig, nem napokig" fog tartani - idézte a CNN amerikai tisztviselőket és izraeli képviselőket.

Izrael légicsapást mért Meshedre

Robbanások hallatszottak vasárnap az Irán észak-keleti részén fekvő Meshedben – jelentette a Fars iráni hírügynökég.

A jelentés szerint a légvédelem működésbe lépett a térségben.

A Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség szerint a város repülőtere felől hallatszottak a detonációk.

A jelentés szerint az épületeket, illetve a felszállópályákat nem érte kár. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy a légierő a meshedi repülőteret támadta. Ez az Izraelből végrehajtott legnagyobb mélységi támadás iráni terület ellen a pénteken kezdődött támadások óta – tette hozzá a hadsereg. Meshedben van Reza imám szentélye, az iráni síita muzulmánok legszentebb helye.

Az iráni állami televízió jelentése szerint legkevesebb öt ember életét vesztette, amikor Teheránban izraeli találat ért egy lakóházat.

A ház egy sűrűn lakott negyedben áll, ezért feltételezik, hogy sok a halálos áldozatok és a sebesültek száma.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.