2022. július 18., 17:52

Több száz ember halt meg Spanyolországban a hőség miatt

A spanyolországi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint összesen 360 embert hunyt el július 10. és 15. között a nagy meleg következtében. 

Gyilkos forróság
Illusztráció
Fotó: Wikipédia

A halálesetek száma arányosan nőtt a hőmérséklet emelkedésével: az első nap 15, a másodikon már 28, majd 41 ember hunyt el, míg végül csak múlt pénteken 123 halálos áldozatot követelt a hőhullám.

Egyes településeken stabilan 44-45 fokot regisztrálnak napok óta, de az ország leghűvösebb régióiban is 40 fok felé közelítenek a hőmérők. Hétvégén Zaragoza, Kantábria, Badajoz, Navarra és La Rioja térségére már a rendkívüli kockázatokra vonatkozó figyelmeztetést adták ki, de a félsziget többi részén is legalább másodfokú riasztás volt érvényben.

Spanyolországot már az év elején történelmi szárazság sújtotta, amelyet csak tetőzött az idén májusban kezdődött forró nyár, amely tartósan 40 fok feletti hőmérséklettel köszöntött be. Rövid, egy-két hetes szünet után érkezett meg a második hőhullám, amelynek végét egyelőre nem lehet megjósolni. Madrid vezetői közben jelezték, hogy rugalmasabbá teszik a közmunkások munkaidejét, miután pénteken egy hatvanéves takarító hőgutát kapott, és az utcán halt meg munka közben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.