2021. április 26., 14:28

Több sorkatonára van szüksége Görögországnak, meghosszabbítják a kötelező katonai szolgálat időtartamát

Görögország májustól meghosszabbítja a kötelező katonai szolgálat időtartamát a mostani kilencről tizenkét hónapra, hogy középtávon negyedével több sorkatonája legyen - közölte Níkosz Panagiotopulosz görög védelmi miniszter az athéni Ta Nea című lapnak hétfőn adott interjújában.

Görögország katona
Fotó: TASR/AP

A rendelkezés alól kivételt képeznek a határokon, így a török partvidék közelében fekvő görög szigeteken szolgálatra önként jelentkezők,

akiknek az esetében a szolgálati idő továbbra is kilenc hónap. Panagiotopulosz hangsúlyozta, hogy ennek a kivételnek a célja több fiatalt csábítani a határokon állomásozó fontos egységekbe.

A védelmi tárca szerint az intézkedés hátterében Athénnak és Ankarának a földközi-tengeri gázmezők kiaknázása miatt kibontakozott viszálya áll,

amely tavaly több alkalommal is olyannyira kiéleződött, hogy a felek majdnem egy katonai konfliktusba sodródtak.

Az aktív szolgálatot teljesítő sorkötelesek és hivatásos katonák számát az új szabályozással a mostani 100 ezerről 133 ezerre lehetne növelni a helyi sajtónak nyilatkozó szakértők szerint.

A görög hadsereg utánpótlására nézve nagy gondot jelent az alacsony születési ráta, amely jelenleg 1,3 százalékon van. Amennyiben ez a trend fennmarad, a görög lakosság száma a mostani csaknem 11 millióról az évtized végéig 10 millió alá csökkenhet, ezzel párhuzamosan pedig a bevonható sorkötelesek száma is apad.

A katonai szolgálat időtartamának kiterjesztése korántsem az egyedüli katonai intézkedés,

amelyet Athén tesz a növekvő földközi-tengeri feszültségek közepette. Görögország az év elején 18 Rafale típusú harci repülőgépet rendelt Franciaországtól 2,3 milliárd euró értékben, illetve francia gyártmányú fregattok beszerzését is tervezi.

Görögország még a súlyos gazdasági válság (2010-2018) idején is fenntartotta magas védelmi kiadásait.

Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök tavaly márciusban berlini látogatása során mindezt azzal indokolta, hogy

hazája szomszédja „Törökország és nem Dánia”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.