2026. április 9., 20:20

Több mint háromezer fiatal jelentkezett önkéntes katonai szolgálatra Belgiumban

Több mint háromezer fiatal jelentkezett Belgium új önkéntes katonai szolgálati programjára, amelyre tavaly minden 17 éves állampolgár meghívást kapott - közölte a belga védelmi minisztérium csütörtökön.

Minden ötödik jelentkező nő
Belga katonák - a hadsereg emblémája
Fotó: Wikipédia/ma7

A tájékoztatás szerint 3248-an adták be jelentkezésüket a kezdeményezésre, amelyet első alkalommal hirdetett meg a belga hadsereg. A jelentkezők mintegy ötöde nő.

A jelentkezők kiválasztási folyamaton vesznek részt, amely alapvető intelligenciatesztből, fizikai alkalmassági vizsgálatokból és technikai tesztből áll. A szűrést követően 500 fiatal kap lehetőséget arra, hogy tartalékos katonai kiképzésben vegyen részt.

Az első kiképzési ciklus augusztusban indul, a résztvevők többsége a szárazföldi erőknél kezdi meg szolgálatát. A program során a résztvevők alapvető katonai készségeket sajátítanak el, köztük térképolvasást, harcászati ismereteket és elsősegélynyújtást.

A védelmi tárca közlése szerint Theo Francken miniszter elégedettségét fejezte ki a jelentkezési arányok miatt. A minisztérium szóvivője szerint a számok azt mutatják, hogy a fiatalok felismerik: a geopolitikai helyzet komolyabbá vált, és "véget ért a játszadozás időszaka".

Megosztás
Címkék