2021. március 27., 13:22

Több helyszínen is lövöldözések voltak az Egyesült Államokban

Ketten meghaltak, nyolcan pedig súlyosan megsebesültek az Egyesült Államok keleti partvidékén, Virginia államban, miután több helyszínen is lövöldözések voltak péntek éjszaka.

Virginia Beach Oceanfront
Fotó: Twitter

Paul Neudigate városi rendőrkapitány beszámolója alapján a rendőrség 23 óra után nem sokkal érkezett a bűncselekmény első helyszínére, Virginia Beach város óceánpartjához közel, ahol nyolc sérültet talált.

Paul Neudigate virginia
Paul Neudigate rendőrfőnök
Fotó:  Twitter
Miközben a rendőrök az első bűntett helyszínét vizsgálták, egy háztömbnyivel arrébb lövések dördültek. A rendőrség azonnal beavatkozott, az egyik tiszt lelőtte az elkövetőt, aki később belehalt a sérülésébe.

Nem messze, egy harmadik helyszínen szintén életét vesztette egy személy lövöldözésben, a rendőrség szerint azonban ez az eset nem kapcsolódik az előző kettőhöz. Ezenkívül egy személygépjármű elütött egy rendőrtisztet, akit emiatt kórházba kellett szállítani.

A rendőrség hajnali egykor a Twitteren közölte, hogy az első helyszínen megsebesített áldozatok közül többen is életveszélyes állapotban vannak, és felszólította a lakosságot, hogy kerüljék el az óceánparti szakaszt, ahova a rendőrök óriási erőkkel vonultak ki.

A lövöldözés indítékáról eddig még derültek ki részletek.

Mint láthatják, egy nagyon kaotikus estéről van szó, több különböző helyszínen követtek el bűncselekményt Virginia Beach városán belül"

– összegezte az esetet Neudigate.

A rendőrkapitány elmondta, hogy eddig még senkit sem tartóztattak le, de több embert őrizetbe vettek, akik a bűncselekmények idején a közelben tartózkodtak. Egyelőre nem tisztázott, hogy ezeknek a személyeknek közük van-e az eseményekhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.