Tisztújítás a spanyol konzervatívoknál
Új vezetőt választottak meg szombaton a spanyol parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító konzervatív Néppárt élére Alberto Núñez Feijóo személyében a párt rendkívüli kongresszusán Sevillában. A hatvanéves Feijóo a küldöttek elsöprő többségének támogatásával, a szavazatok 98 százalékával került a párt elnöki székébe. A tisztségért egyedüli jelöltként indult.

A tapasztalt és mérsékelt politikusként ismert Núñez Feijóo tizenhárom éve vezeti az északnyugat-spanyolországi Galícia tartományi kormányát, négyszer választották újra a tisztségre, és minden alkalommal abszolút többséget szerzett pártjának az autonóm régió parlamentjében.
Elődje, a politikától most visszavonuló 41 éves Pablo Casado volt, akinek elnöksége alatt – 2018 óta – a PP a történetének egyik legrosszabb választási eredményét érte el. Távozásához a nyilvánosság előtt zajló, vádaskodásokkal teli konfliktus vezetett Isabel Díaz Ayuso madridi tartományi elnökkel. A botrány azután robbant ki, hogy több sajtóorgánum is beszámolt róla: pártja magándetektívvel nyomoztathatott a madridi elnök után annak gyanújával, hogy testvére törvénytelenül részesült jutalékban maszkvásárlási közbeszerzésekből a koronavírus-járvány első hulláma idején.
Megválasztása utáni beszédében az új pártelnök a párt egységére szólított fel, megjegyezve, hogy szakítani kell a szerinte spanyol földön honos konfrontációs politikával.
Spanyolországban 2023 végén esedékes a következő parlamenti választás, a PP új elnökétől azt várják, hogy győzelemre vezeti majd a Néppártot a jelenleg kormányzó baloldali koalícióval szemben. Az 1989-ben alapított PP 1996 és 2004, illetve 2011 és 2018 között volt kormányon.