2020. március 4., 07:26

Teljességgel elszigetelik a külvilágtól a fegyenceket Salvadorban

Teljességgel elszigetelik a külvilágtól átmeneti időre a fegyenceket Salvadorban Nayib Bukele elnök kedden hozott rendeletének értelmében.

Salvador börtönök
Illusztráció
Fotó: Archívum

A salvadori államfő a szervezett bűnözői csoportok elleni fellépés szigorításának szükségességével indokolta a rabokkal szemben foganatosított intézkedést.

Nem lesz egyetlen napsugár, látogatás, szabadfoglalkozás, udvari séta sem senkinek"

- írta Nayib Bukele Twitter-oldalán. Egyben felszólította Osiris Lunát, az állami büntetésvégrehajtási intézetek vezetőjét, hogy hirdessen ki rendkívüli állapotot a börtönökben.

A mostani intézkedések hátterében két elhurcolt és meggyilkolt katona ügye áll. Egyiküket múlt szombaton ölték meg, másikukat hétfőn rabolták el, holttestét kedden találták meg. A hatóságok szerint az elkövetők bűnszervezetek tagjai voltak, akik bebörtönzött elítéltekkel is kapcsolatban álltak.

A tavaly júniusban hatalomra került Bukele röviddel beiktatása után harcot hirdetett a szervezett bűnözés ellen. Már akkor elrendelte, hogy meg kell szüntetni a rabok hozzáférését az internethez és a mobiltelefon-szolgáltatáshoz a börtönökben. Kormányának meggyőződése szerint ugyanis a salvadori erőszakcselekmények nagy részét az MS-13 és a Barrio 18 nevű hírhedt bűnbandák börtönben raboskodó tagjai szervezik.

A hatmilliós lakosságú latin-amerikai országban az egyik legmagasabb a gyilkossági ráta a világon. Az erőszakos halálesetek száma azonban az utóbbi időben erőteljesen megcsappant, az igazságügyi minisztérium szerint Bukele hatalomra kerülése óta 60 százalékkal.

Az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságának (CIDH) jelentései szerint számos salvadori börtön túlzsúfolt, hiányzik belőlük a megfelelő infrastruktúra, s borzalmas higiéniai körülmények uralkodnak bennük.

Salvadorban lakosságarányosan a világon második legmagasabb a rabok aránya. 100 ezer lakosra ugyanis 604 fegyenc jut.

Évente százezrek menekülnek a közép-amerikai régiót fojtogató erőszak és szegénység elől, és próbálnak eljutni az Egyesült Államokba.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.