Teljes tévedés, hogy Donald Trump hajtja végre a világrendváltást - interjú Demkó Attilával

négy éve zajlik a széleskörű orosz–ukrán háború. A kilátások most azt sejtetik, hamarosan béke lesz. Mennyire reális, vagy inkább optimista várakozás ez?

Szerintem az a realitás, hogy 2026-ban tartós tűzszünet jön létre, és elindul a békefolyamat.

A hírek szerint Ukrajnában népszavazást tartanak majd a kérdésről. Ez nem fából vaskarika, az ukránok megszavazzák, hogy átadják a területeiket?

Nyilván itt lesz egy nagy probléma, mert Ukrajnában is van egy erős nemzeti érzelmű réteg, amelyik nem akarja átadni a területeket. Azoknak, akiknek hozzátartozói, barátai harcoltak, meghaltak, nagyon nehéz lesz ezt a döntést meghozni. Ezt meg kell érteni. Zelenszkij számára ugyanakkor a népszavazás jelentheti a megoldást, mert elmondhatja, hogy a nép döntött. Ezzel együtt nehezen tudom elképzelni, hogy még idén eljussunk a békéig, amely, ismétlem, aláírt békeszerződést feltételez.

Vagyis az a legvalószínűbb, hogy befagy a konfliktus, mint 2014 után is történt?

Igen, és elindul egy tárgyalássorozat. Remélem, hogy tévedek, de még nagyon sok megoldandó kérdés van, amit rendezni kell a szemben álló feleknek. Ráadásul egyik fél tarkójánál sincs úgy ott a fegyver, mint Trianon előtt a legyőzött Magyarország esetében.

Értsük úgy, hogy Oroszország ugyan fölényben van, de Ukrajna még képes harcolni?

Igen, Ukrajna még képes kitartani, és ebben komoly szerepe van a technológiai fejlődésnek is. Ha a drónhadviselés nem fejlődik ilyen ütemben, Oroszország valószínűleg már megtörte volna az ukrán ellenállást.

Visszatérve az előző felvetésre, kizárni semmit sem lehet, még azt sem, hogy már idén sikerül megkötni a békeszerződést. Az elemzőnek az a legnagyobb problémája, hogy nem ül ott a tárgyalóasztalnál, és nincs minden információ birtokában. Ahogy valójában senki sincs, még Putyin és Zelenszkij sem, hiszen nem látnak a másik fejébe, nem látják pontosan, ki mennyire van megszorulva. Azt gondolom, ha Putyin előre látta volna, mennyire elhúzódik a konfliktus, el sem indítja a háborút. Szóval lehet meglepetés, az látszik, hogy az amerikaiak nagyon keményen dolgoznak azon, hogy megegyezésre kényszerítsék a feleket.

Milyen feltételekkel születhet meg a megegyezés Moszkva és Kijev között? A területek átadása mellett az is kérdéses, milyen békefenntartó egységek szavatolják majd a fegyvernyugvást.

A megoldatlan területi kérdés nagyjából egy magyar megyének felel meg, a Donyecki terület még ukrán ellenőrzés alatti részét az oroszok minden áron el akarják foglalni. Itt található mintegy tucatnyi város, közülük két kiemelkedő, Szlavjanszk és Kramatorszk. Hét-nyolc éve volt alkalmam járni a térségben, nagyon sűrűn lakott agglomerációról beszélünk. Olyan, mintha a Csallóköz tele lenne a kassai lakótelepekkel, vagy mint a Ruhr-vidék, csak kisebb kiadásban. Egymásba folynak a városok, Szlavjanszk és Kramatorszk között villamos is jár, és vasbeton az egész.

Vagyis nehéz elfoglalni, mert nem nyílt területen kell előretörni...

Igen, bár mostanra a drónhadviselés miatt a nyílt terep sokszor nehezebb, mint a város. Az ukránok mindent látnak, és megsemmisítik a nyílt terepen előrenyomuló egységeket, de ez vice versa így van, az ukránok utánpótlást nem tudnak küldeni nyílt terepen keresztül.

Ezt láthatjuk Pokrovszk esetében is, amely lényegében már elesett, de az ukránok a PR érdekében nagy áldozatok árán fenntartanak néhány állást a város határain belül.

Moszkva számára elfogadhatatlan, hogy NATO alakulatok legyenek jelen békefenntartóként Ukrajnában. Mi lehet a megoldás?

A hajlandók koalíciója nem tud olyan elrettentő erőt képezni, ami Oroszországot visszatartaná. Erre az Egyesült Államok lenne alkalmas, de kijelentették, hogy nem vezényelnek Ukrajnába katonákat. Lehetséges megoldás, ha Kína és India adná a csapatok nagy részét. Ezzel azonban Kínát beemelnénk egy európai kérdés megoldásába, megnövelve a geopolitikai súlyát.

Ezek azok a kérdések, amelyek felmerültek, mint lehetőség, de hogy komolyan szó esik-e kínai vagy indiai katonák küldéséről a tárgyalóasztalok mellett, nem tudjuk.

Az elmúlt hetekben nemcsak Ukrajnára figyelt a világ, kiéleződött az iráni helyzet is. Mi lehet a helyzet kifutása, várható-e amerikai beavatkozás?

Az interjú a február 28-i izraeli-amerikai csapások előtt készült - a szerk. megjegyzése.) A tárgyalások folynak, ezek eredményétől függ, hogy lesz-e amerikai beavatkozás, meg attól, képes-e Irán olyan elrettentő erőt felsorakoztatni, amely visszatartja az Egyesült Államokat. Azt láthatjuk, mit kérnek nyíltan az Ománban zajló tárgyalásokon az amerikaiak. Washington számára az első és legfontosabb az iráni nukleáris program, az urándúsítási kapacitás feladása és a már dúsított urán átadása. Ne gondoljuk, hogy a dúsított urán megsemmisült volna a tavalyi amerikai csapásban, a meglévő készletekből akár tucatnyi atombombát is elő lehetne állítani. Teheránnak ezen túlmenően fel kellene adnia a proxyk finanszírozását, igaz a Hamász és a Hezbollah is rendkívül meggyengült, az Aszad-rezsim bukásával Szíriából gyakorlatilag ki is szorult Irán, egyedül a jemeni húszik tartották meg a pozícióikat. Izraeli követelésre a ballisztikus rakétaprogramot is vissza kellene fognia Teheránnak, és ez így együtt sok.

Túlélné az iráni rezsim, ha megteszik az engedményeket?

A térségre rálátó szakértők szerint az iráni rezsim belső támogatottsága 25-30 százalékra tehető, viszont számíthat az erőszakszervezetek támogatására. Vagyis a hadsereg aligha fogja eltávolítani a rezsimet. Ráadásul számíthatnak a Forradalmi Gárdára is, amely feltétlenül lojális a hatalomhoz.

Fotó:  Ma7

A regionális konfliktusok kapcsán is egyre többet emlegetik az elemzők, hogy világrendváltás tanúi vagyunk. Mennyire jogos állítás, hogy az 1945 utáni világrend felbomlása látványosan felgyorsult az elmúlt időszakban?

Egyrészt az 1945 utáni világrend már 1991-ben, a Szovjetunió szétesésével felbomlott. Másfelől a bipoláris világrend helyén létrejött unipoláris, jórészt az Egyesült Államok által dominált rendszer már a kétezres években, 2007–2008 tájékán, az amerikaiak afganisztáni és iraki kudarca és az erővonalakat átrajzoló világgazdasági válság következtében megszűnt.

Az Egyesült Államok Donald Trump második ciklusa alatt a korábbiaknál jóval aktívabb külpolitikát folytat. Arra látunk kísérletet, hogy újra megszerezzék a hegemón szerepet?

Nem, szerintem azt látjuk, hogy Amerika végre beismeri, nem tudja betölteni a hegemón szerepet. Az amerikai nemzetbiztonsági és védelmi stratégia gyakorlatilag ennek az írásos lenyomata. Elfogadják Kína nagyhatalmi szerepét, és megállapodásra törekednek Pekinggel. Azzal, hogy az Egyesült Államok újraiparosítását jelölik meg célnak, elismerik, hogy Kína iparosodottabb. A kínai ipari kapacitás mára nagyjából duplája az amerikainak, a világ ipari kapacitásának mintegy egyharmada. Ha a környezetünkben körülnézünk, az eszközök jelentős része tartalmaz kínai alkatrészt. Ott tartunk, hogy a termelési láncokban szinte mindenütt ott van Kína. Arról szólt az előző harminc év, hogy a Nyugat kihelyezte a kapacitásokat. Bizonyos értelemben ez nekünk is jó volt, mert olcsóbban jutottunk hozzá a dolgokhoz, de a hazai munkaerőpiac ezt megszenvedte.

Az, hogy a korábbiakhoz képest ennyire eltérő karakter Trump elnök, a nyugati belső polgárháborúnak, a kultúrharcnak az eredménye. Ezek a folyamatok csúcsosodnak ki Donald Trumpban, aki egy meglehetősen markáns egyéniség.

Ha nem a hegemón szerepére törekszik az Egyesült Államok, akkor mivel magyarázható például a venezuelai beavatkozás? Befolyási övezetekben gondolkodnak?

Igen, de ha azt mondják, hogy a nyugati félteke az amerikaiaké, ezzel azt is állítják, hogy a keleti féltekén az amerikaiak mellett azért mások is teret nyerhetnek. Korábban az amerikaiak azt mondták, itt van a szabályokon alapuló világrend.

Sokan éppen azt vetették fel, hogy a venezuelai beavatkozással a nemzetközi jogot vette semmibe az Egyesült Államok...

Igen ám, de legalább féltucat példát tudnék felsorolni, amikor ez korábban is megtörtént. Annál szemléletesebb példát nem is kell mondanom, mint amit az ifjabb Bush-féle adminisztráció hajtott végre Irakban. Persze korábban a szovjetek is átléptek a nemzetközi jogon, gondoljunk csak az afganisztáni invázióra. 1991 után elkezdtük mondani, most már egy új világ van, azután éppen a Nyugat hágta át először a szabályokat. Már Koszovó is kérdőjeles volt, de a 2003-as iraki beavatkozáson már nincs mit vitatni. Kétségtelenül a venezuelai beavatkozás is durva megsértése a nemzetközi jognak, de már a sokadik a sorban.

Várhatóak újabb amerikai intervenciók a latin-amerikai térségben? Az olcsó venezuelai energiára támaszkodó kubai rezsim az összeomlás szélére került.

Ezek amerikai szempontból „okosabb” beavatkozások, a 2003-as iraki intervenció buta beavatkozás volt. Több milliárd dollár ment el Irakra, gyakorlatilag a semmiért, legfeljebb a hadiipari cégek gazdagodtak a háborún, a Nyugatnak semmilyen geopolitikai előnye nem származott belőle. Venezuelában ezzel szemben az amerikai érdekeket viszonylag kis befektetéssel tudták biztosítani. Kubát nem fogják megtámadni, a szankciós nyomás alatt jó eséllyel magától összeomlik a rezsim. A venezuelai bevatkozás amerikai indoklása több ponton erősen sántít, de még mindig jóval kevésbé súlyos következményei vannak, mint a 2003-as iraki „demokrácia exportnak”, amely legalább félmillió áldozathoz vezetett. Most meghalt kilencven ember, és az amerikaiak várhatóan nem fognak bemenni Venezuelába, vagyis nem lesz sok tízezer halott és milliónyi menekült. A venezuelai intervenció persze nagyhatalmi játszma is, hiszen az országban korábban megvetették a lábukat a kínaiak és az oroszok. Az amerikaiak láthatóan kiszorítják a saját féltekéjükről Peking és Moszkva érdekeltségeit.

A hidegháború idején, majd az 1991 utáni időszakban is sikerült elkerülni egy világméretű konfliktus kirobbanását. Mennyire látszik fenyegetőbbnek egy világháború a jelenlegi átalakuló világrendben?

Sokkal bizonytalanabb a jelenlegi rendszer, mint volt korábban. Lehet kritizálni a korábbi amerikai beavatkozásokat – én is megtettem az imént – de el kell ismerni, egy viszonylagos rendet fenn tudtak tartani. Ők maguk megszegték a játékszabályokat, de másoknak kevésbé hagyták.

A világ azért veszélyesebb napjainkban, mert 20-25 éve egy seriff volt a világban, most meg van minimum három, és van még sok kis alseriff. Olyan ez, mint a Jó, a Rossz és a Csúf film végén a hármas párbaj. Amerikának most kétfelé kell figyelnie, ez a nukleáris egyensúly szempontjából is probléma. Bizonytalanságot hoz a rendszerbe, hogy látványosan erősödik a kínai nukleáris ütőerő, a korábbi 2-300 töltet helyett 2030-ig ezer töltetet állítanak hadrendbe. Ahogy az amerikaiak biztonságérzete csökken, a paranoia is megnövekedhet. Az első és a második világháború is úgy kezdődött, hogy bizonytalanság volt a rendszerben, elveszett a bizalom, és amikor egy előre nem látható „fekete hattyú” esemény történt, amilyen a szarajevói merénylet volt, világégéshez vezetett. Nem azt állítom, hogy biztosan ez fog történni, de az esélye nagyobb, mint amikor egyetlen szuperhatalom volt, vagy akár, mint a hidegháború idején, amelynek ugyan voltak veszélyes pillanatai, de a szovjet–amerikai szembenállás jóval kiszámíthatóbb volt, mint a jelenlegi többszereplős világrend.

Megjelent a Magyar7 2026/8. számában.