Teheránba utazik az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője
Teheránba utazik Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn - jelentette be Abbász Muszávi iráni külügyi szóvivő vasárnap.
December eleji hivatalba lépése óta ez lesz az első alkalom, hogy felkeresi az iszlám köztársaságot. Az uniós diplomácia vezetője Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel és más magas rangú tisztségviselőkkel is találkozik - írta közleményében Muszávi.
Borrell feszült időszakban érkezik Iránba. Az iszlám köztársaság az elmúlt hónapokban többször kikelt Franciaország, Németország és Nagy-Britannia ellen, mert szerinte nem tettek semmit a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentéséért. A nemzetközi szerződést mindhárom ország aláírta, Oroszországgal, Kínával és az Egyesült Államokkal együtt.
Josep Borrell januárban Brüsszelben már találkozott Zaríffal az európai külügyminiszterek iráni-amerikai válságról folytatott tanácskozásán.
Washington január elején a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében célzott dróncsapással végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával. A lépés nagy felzúdulást váltott ki az iszlám köztársaságban, és Teherán ezt követően fokozta az urándúsítást.