2026. augusztus 11., 13:59

Távollétében halálra ítélték Szíriában Bassár el-Aszad volt elnököt

Távollétében halálra ítélte a bíróság kedden Damaszkuszban a 2024-ben megbuktatott és Oroszországba menekült Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnököt háborús és emberiesség elleni bűnök miatt.

Bassár el-Aszad Szíria
Fotó: TASR / AP

A testület hasonló vádakkal ítélte el a volt államfő öccsét, Mahert is.

Ő a szíriai hadsereg 4. páncélos hadosztályának parancsnoka volt, akit a szíriai ellenzéki aktivisták egyebek között gyilkosságokkal, kínzással, zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.

Ugyanebben az ügyben halálra ítélték Aszad unokatestvérét, Atef Nadzsibot is,

a szíriai hadsereg volt dandártábornokát, aki korábban a dél-szíriai Daraa tartomány politikai biztonsági osztályának vezetője volt.

Nadzsib az egyetlen vádlott, akit őrizetbe vettek. Ő az egyik legmagasabb rangú tisztségviselő, akit bíróság elé állítottak.

Az 1965-ben született Bassár el-Aszad 2000-ben, apja, Háfez halála után lett elnök. Fenntartotta a család uralmát és az alavita vallási közösség dominanciáját a szunnita muszlim többségű országban, valamint Irán szöveteségeseként szemben állt Izrael és az Egyesült Államok politikájával.

Bassár el-Aszad rezsimjének kezdeti éveit az iraki háború és a libanoni válság határozta meg, majd 2011-ben, az Arab Tavasz részeként polgárháború robbant ki az országban, amely egészen 2024 végéig, Aszad elűzéséig tartott.
Megosztás