2020. június 2., 09:01

Takarékosabb közbeszerzési rendszert vezet be a Vatikán

A pápai állam módosította a hivatalaira vonatkozó közbeszerzési és szerződéskötési rendszerét Ferenc pápa saját kezdeményezésére kiadott apostoli levelével, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.

Vatikán, Ferenc pápa
Fotó: TASR / AP

Ferenc pápa május 19-én keltezett, latinul motu proprio dokumentuma szokás szerint olyan rendelkezésre utal, amelyet az egyházfő saját indíttatásból bocsátott ki a pápai állam ügyeinek intézésével vagy egyházi törvények kihirdetésével kapcsolatban.

A több mint 30 oldalas intézkedéscsomag állami kerettörvényként értelmezhető a Szentszék és Vatikánváros közbeszerzési és szerződéskötési rendszerének átalakítására.

Azokról a szerződésekről van szó, amelyeket bármilyen más ország kormányához hasonlóan a Vatikán és különböző hivatalai kötnek külső szolgáltatókkal, beszállítókkal.

A mostani intézkedések felülírják a korábbi beszerzési gyakorlatot: újdonságnak számít, hogy

a Vatikán beszállítói szaknévsort hoz létre és az erre való felkerüléshez a szolgáltatóknak nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi feltételeknek is meg kell felelniük,

például nem szerepelhetnek közöttük korrupcióért vagy pénzmosásért elítélt személyek és vállalatok, valamint olyanok sem, amelyek kiskorú munkaerőt zsákmányolnak ki.

A közbeszerzési szabályrendszert négy év jogi és adminisztrációs munka előzte meg a vatikáni ingatlanokat és pénzügyeket felügyelő Apostoli Vagyonkezelő Hivatal (APSA) és a Vatikánváros belső működését irányító Kormányzóság részéről. A vatikáni közbeszerzési előírások alkalmazkodtak a pénzügyi bűncselekmények elleni ENSZ-konvenciókhoz is.

Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap emlékeztetett arra, hogy

az új vatikáni közbeszerzési rendszer az átláthatóság mellett a takarékosságot is szem előtt tartja.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Vatikán Állam több korábbi beszállítóját olcsóbbra cserélheti, főleg most, amikor a járvány miatt a pápai állam bevételének csökkenését is 25-45 százalékosra becsülik.

A korábbi években egyes vatikáni közbeszerzések széles sajtónyilvánosságot kaptak hiányos átláthatóságuk és túlzott költségük miatt. A XVI. Benedek pápa lemondását megelőző Vatileaks-botrány hátterében is ez állt.

Az új szabályzat értelmében a közbeszerzéseket minden év október végéig le kell zárni és a vatikáni hivatalok önálló döntése helyett a pályázatokat központilag értékelik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.