Sztrájkba léptek a közszolgálati cseh tévé és rádió dolgozói
Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
A 24 órás tiltakozás alatt a műsorvezetők fekete ruhában papírról olvassák fel a rövid híreket, mögöttük a sötét hírszerkesztői terem látható. A megszokott élő műsorok elmaradnak, s egész nap csak archívumi anyagokat közvetítenek. Hasonlóan módosították a közszolgálati hírrádió, a Radiožurnál műsorát is. Módosítás nélkül csak a gyerekeknek szánt csatornák sugároznak.
Jelenleg a két médiumot a lakosság tartja fenn kötelező havi előfizetési díjak befizetésével, de a kormány a jövőben az állami költségvetésből finanszírozná azokat.
Mindkét médium állami támogatása mintegy 15 százalékkal alacsonyabb lenne, mint a tévé és a rádió jelenlegi bevételei. A közszolgálati médiumok sztrájkját támogatják a legnagyobb cseh egyetemek diákszervezetei is, amelyek a nap folyamán nyilvános tiltakozó akciókat tartanak.
A javaslat jelentős társadalmi ellenállást váltott ki, mivel sokan attól tartanak, hogy a kormány befolyást gyakorolhat a két médium törvény szerint pártatlan és független működésére.
A cseh kormány nem vonja vissza a közszolgálati televízió és rádió finanszírozási rendszerének módosítására a parlamentnek benyújtott és első olvasatban már el is fogadott javaslatát - közölte Andrej Babiš miniszterelnök újságírókkal a múlt héten Prágában. Babiš azt mondta: tiszteletben tartja a társadalmi tiltakozásokat a kormány döntése ellen, de a koalíció a képviselőház által szombaton első olvasatban jóváhagyott törvényjavaslatot nem fogja visszavonni.
A kedden éjfélkor kezdődött televíziós és rádiós sztrájkra a kormányoldal politikusa egyelőre nem reagáltak. A közmédiai hírolvasói rendszeresen ismétlik: rendkívüli esemény esetén készek azonnal felújítani az élő adásokat.
A törvénymódosítás támogatói azzal érvelnek, hogy miért kell mindenkinek kötelezően előfizetési díjat fizetni abban az esetben is, ha nincs tévékészüléke, nem hallgatja a rádió műsorát vagy nem ért egyet a médiumokban elhangzott nézetekkel és véleményekkel.