2024. június 5., 09:16

Szlovénia hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot

A szlovén parlament kedden hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Szlovénia
Fotó: TASR/AP

A szlovén nemzetgyűlés kedden egyetlen napirendi pontként, rendkívüli ülésen tárgyalta a kormány azon döntését, hogy Szlovénia független és szuverén államként ismerje el Palesztinát az 1967-es határokon belül, illetve azokon a határokon belül, amelyekről az érintett felek egy jövőbeli béketárgyaláson megállapodnak.
A Janez Jansa korábbi miniszterelnök vezette, jobboldali ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) még hétfőn népszavazási indítványát nyújtott be, amely harminc nappal késleltette volna a szavazást.

A baloldali kormányzó koalíció azonban úgy döntött, hogy újraértelmezi a nemzetgyűlés eljárási szabályzatának arra vonatkozó cikkelyét, amely szerint a népszavazási indítvány által megcélzott jogszabályokat nem lehet harminc napnál hamarabb szavazásra bocsátani.

Még a délután folyamán összehívták a parlament külpolitikai bizottságának ülést, amelyen elutasították az SDS indítványát.
A parlamenti szavazás előtt Urska Klakocar Zupancic házelnök azzal vádolta az SDS-t, hogy visszaél a népszavazás intézményével.

Az ilyen visszaéléseket mostantól nem fogom megengedni az én felügyeletem alatt

- mondta. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a döntés megtámadható lesz az alkotmánybíróságon.

Jansa parlamenti felszólalásában azzal indokolta a népszavazási indítvány benyújtását, hogy időt akarnak nyerni a kormánynak, hogy lehűljenek a kedélyek, és némi előrelépés történjen a béketörekvésekben, és Szlovénia csatlakozhasson azokhoz az országokhoz, amelyek a legmegfelelőbb pillanatban fognak lépni.

Úgy vélte:

van rá esély, hogy a következő harminc napban béketerv szülessen Izrael és a palesztinok között, és megszűnjön a konfliktus.

Amennyiben ebben a folyamatban előrelépés történik, a párt hajlandó támogatni Palesztina függetlenségét - húzta alá.
Aleksander Rebersek az ellenzéki Új Szlovénia (NSi) képviselője szerint a kormánykoalíció visszaélt a parlamenti eljárással, amelyben pártja nem kíván részt venni.
Jansa sajtótájékoztatóján azt mondta: a baloldali kormány olyan jogsértéseket követett el a jogállamisággal szemben, "amelyekhez foghatót sem Szlovéniában, sem más uniós országban nem találni".

A szlovén parlamentarizmus 30 éves történetében tanúi lehettünk már különböző eljárási manipulációknak és machinációknak, de még soha nem fordult elő, hogy a törvényhozás elnöke ezt beismerte, sőt előre bejelentette volna

- mondta.
A ljubljanai kormány május 9-én kezdeményezte a palesztin állam elismerését, és múlt csütörtökön el is fogadta az erről szóló határozatot, majd végső jóváhagyásra a parlament elé terjesztette.

A lépésre azt követően került sor, hogy Spanyolország, Írország, Málta és Szlovénia miniszterelnöke március végén nyilatkozatot írt alá, melyben leszögezte: kész elismerni a palesztin államot, ha a lépés "pozitív hozzájárulást jelent, és a körülmények is megfelelőek". Spanyolország és Írország azóta ezt már megtette. Szlovénia pedig kedden a világ 147. országaként ismerte el a független palesztin államot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.