Szijjártó Péter szerint a jelenlegi válság lehetőséget biztosít az európai integrációs folyamat felgyorsítására
A jelenlegi válság lehetőséget nyújt a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatának felgyorsítására, ez nem csak Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke lenne, hanem európai érdek is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai integrációért felelős új szerb miniszterrel, Tanja Misceviccsel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy
az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók miatt a kontinens súlyos biztonsági, gazdasági és energiaellátási krízissel szembesül.
Aláhúzta:
ezért is lenne fontos, hogy mielőbb véget érjen a fegyveres konfliktus, de van olyan módszer, amely segíthetne az Európai Uniónak a helyzet javításában még a mostani nehéz körülmények között is, ez pedig a bővítési folyamat felgyorsítása.
- tette hozzá.
Majd rámutatott, hogy
Szerbia felvétele a régió legnagyobb államaként kulcsfontosságú lenne, ezért a közösségnek meg kellene nyitnia mind a tizenhárom olyan csatlakozási fejezetet, amelynek esetében ez eddig nem történt meg.
Szijjártó Péter a folyamatot elfogadhatatlanul lassúnak minősítette, és szavai szerint ez Brüsszel és az eljárást tudatosan lassító, képmutató" tagországok szégyene.
- fogalmazott.
Márpedig mint kiemelte - Szerbia hozzáadna az Európai Unió fizikai, gazdasági és energiaellátási biztonságához, amit Magyarország példája is bizonyít.
A fizikai biztonságról szólva arról számolt be, hogy a migrációs nyomás egyre nő, és "naiv illúzió" lenne azt gondolni, hogy csökkenni fog, mivel a kiváltó okok is mind súlyosbodnak. Ezért az együttműködés Belgráddal minden eddiginél kritikusabb fontosságú a határok védelme szempontjából.
- mondta.
A miniszter a gazdasági területtel kapcsolatban emlékeztetett, hogy tavaly 68 százalékos bővülés után elérte a hatmilliárd eurót, és ezzel rekordot döntött a magyar-szerb kereskedelmi forgalom értéke.
- közölte.
Az energiabiztonsággal összefüggésben pedig leszögezte, hogy Magyarország 2022-ben nagyjából ötmilliárd köbméternyi földgázt importált Szerbián, az egyetlen olyan vezetéken keresztül, amely 100 százalékos kapacitással üzemel a mai napig Kelet és Nyugat között.
- fogalmazott.
- összegzett.
- tette hozzá.